Felújították a Dr. Szabolcs Zoltán utcai játszóteret - jelentette be Facebook-oldalán Horváth Soma, a városrész önkormányzati képviselője.
Mint írja, a játszótéren új kavicsos felületet kapott a játéktér, köré pedig új szegélyt építettek ki. Emellett kicserélték a padokat, lefestették a meglévő játékokat, és telepítettek két újat is: egy rugós játékkal és egy új homokózval gazdagodott a játszótér.
Horváth Soma megjegyezte, elkészült a Benedek Elek utca 1-6. mögötti sétány a felújítása is. Emlékeztetett, az elmúlt hetekben vezetékrekonstrukciót végzet ezen a szakaszon a távhő, az önkormányzat pedig plusz egymillió forintot biztosított arra, hogy az épület mögötti járdát teljesen felújítsák. Hozzátette, arra is jutott forrás, hogy két új padot tudjanak vásárolni, amiket ki is helyeztek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!