Fényes nappal kiraboltak egy Teréz körúti üzletet

A 26 éves férfi a megalapozott gyanú szerint a múlt héten, késsel fenyegetve rabolt ki egy belvárosi mobiltelefon üzletet.

A 26 éves gyanúsított csütörtök délelőtt bement egy Teréz körúti üzletbe, ahol az eladót egy késsel fenyegetve arra kényszerítette, hogy a pultra tett táskájába mobiltelefonokat pakoljon. A férfi ezután a sértettet felszólította arra, hogy feküdjön a földre, majd az elrabolt telefonokkal távozott az üzletből.

A jelek szerint elkapták az elkövetőt, ugyanis a Fővárosi Főügyészség indítványozza a gyanúsított előzetes letartóztatását fegyveres rablás miatt.

Az ügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény megalapozott gyanúja mellett a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, ezért a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt.

Az ügyben a BRFK nyomoz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló