Ferenc pápa imádkozik a párizsi áldozatokért

Az egyházfő szerint ez már a harmadik világháború.

Embertelennek és minden szempontból igazolhatatlannak nevezte Ferenc pápa a Párizsban történt terroristatámadásokat egy olasz katolikus televízióban. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a történtek „megrendítették, és fájdalommal töltötték el”. Azt mondta, imádkozik a francia népért és az áldozatok családjaiért, akikhez közel érzi magát. Majd azt is megjegyezte, hogy ez már a harmadik világháború. Péntek késő este hat helyen érte fegyveres, robbantásos merénylet a francia fővárost. A fegyveres támadások több mint 100 áldozattal jártak.

Folyamatosan frissülő tudósításunk a párizsi eseményekről ide kattintva olvasható. Elképesztő terrortámadás-sorozat Párizsban 2015. November 13. 22:47

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek