A dolgozó fiatalok fele, 51 százaléka érzi biztosnak a munkahelyét, mindössze 11 százalékuk mondta bizonytalannak az állását – állapította meg a K&H ifjúsági index felmérés a tavalyi harmadik negyedében - írja a hrportal.hu.
Az elemzés megállapítja, hogy az elmúlt fél évben folyamatosan romlott a fiatalok munkahelyeinek stabilitása, közben munkahelyi megbecsültségük nagyjából változatlan maradt.
Csökkent a munkahelyi stabilitás
A dolgozó fiatalok fele, 51 százaléka stabilnak látta az állását az idei harmadik negyedévben, ez hasonló az év második három hónapjában mért 52 százalékos eredményhez - írja az elemzés. A friss eredmények szerint azonban a megkérdezettek majdnem negyede vélte úgy, hogy nagyon stabil az állása, míg 27 százalékuk inkább stabilnak, mint ingadozónak látta a foglalkoztatásukat.
A legtöbben azok voltak, akik szerint átlagos a munkahelyi helyzetük: arányuk meghaladta a 37 százalékot. Egyáltalán vagy nem igazán stabilnak a válaszadók 11 százaléka tartotta a helyzetét.
Ezen belül Budapesten a helyüket többé vagy kevésbé stabilnak tartók aránya 66 százalék volt, míg a vidéki kisvárosokban csupán 36 százalék.
Változik a megbecsültség érzése is
Korábban, 2017 közepe és 2020 közepe között a munkahelyüket stabilnak tartó fiatalok aránya még 63–71 százalék közé esett. Ezt követően zuhant ez az arány 50 százalék környékére, 2021 közepe óta pedig ezen a szinten stagnál.
Másként látják a fiatalok azt, hogy mennyire becsülik meg őket a munkahelyükön. Azok aránya, akik úgy érezték, hogy eléggé vagy kifejezetten megbecsülik őket, 36 százalék volt 2017 közepén és 39 százalék 2023 harmadik negyedévében.
Az utóbbi három hónapban azonban mindössze a megkérdezettek 9 százaléka érezte úgy, hogy kifejezetten megbecsülik a munkahelyén, ami jelentős csökkenés az április-júniusi 18 százalékhoz képest, viszont lényegében megegyezik az első negyedéves 10 százalékkal.