Fametszési munkák miatt március 25-én, hétfőn le lesz zárva a szombathelyi Király utca - közölte a Szompark Facebook-oldalán.
Mint írják, "ez idő alatt az érintett útszakaszon a parkolás tilos lesz. Kérjük, hogy terveiket ennek megfelelően alakítsák, és figyeljenek az esetleges forgalmi változásokra."
Hozzátették, március 26-tól, vagyis keddtől a cég szakaszosan folytatja a fametszésest a Széll Kálmán utcában. Ugyanezen az útszakaszon szintén tilos lesz a parkolás a munkavégzés ideje alatt.
A posztban a Szompark arra kérte az arra közlekedőket, hogy kísérjék figyelemmel a forgalmi táblákat és az esetleges útlezárásokra való utasításokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!