Ukrajna orosz inváziója óta nagyon komoly szakaszba léptek a Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról szóló tágyalások - számolt be róla a CNN. A hírtelevíziónak NATO-tisztviselők erősítették meg, hogy a két ország hamarosan csatlakozhat a katonai szövetséghez.
A NATO-tagországok külügyminisztereinek eheti tanácskozásán már jelen volt mindkét ország külügyminisztere is. A háború kirobbanását követően a közvélemény is egyre inkább NATO-párti a két országban, a finneknél és a svédeknél is jelentősen megugrott a csatlakozást támogatók száma.
A CNN-nek nyilatkozó tisztviselő szerint ez is jelzi, hogy az orosz támadás csak egységesebbé tette a NATO-t. Sanna Marin finn miniszterelnök pénteken azt mondta, a finn parlament már a következő hetekben megvitathatja a csatlakozás kérdését, és reményei szerint még nyár előtt sikerül döntésre jutni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!