Fizetés nélkül dolgoztatott egy embert egy Győr-Moson-Sopron megyei házaspár

A főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével vádolta meg a terhelteket.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a pár ellen, akik a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva ingyen dolgoztatták, iratait elvették - írja közleményében az Ügyészség.

A vád lényege szerint a pár 2025. évben megtudta, hogy a sértettnek nincs munkája, valamint olyan nehéz anyagi és szociális körülmények között él, hogy még a saját élelmezéséről sem tud gondoskodni. Ezért a vádlottak magukhoz vették a sértettet, velük lakott bősárkányi otthonukban. A sértett kezdetben ház körüli munkákat látott el, majd a vádlottak magukkal vitték ausztriai idénymunkára, ahol velük együtt segédmunkásként dolgozott. A vádlottak a fizetését nem adták oda a sértettnek, csupán élelemmel, alkohollal, gyógyszerrel látták el, ezzel a sértett irányukban fennálló kiszolgáltatottságát fent tartották. A sértett segítséget nem tudott kérni, mert a környezetükben élők, és az ausztriai munkatársak nagyrésze is a vádlottak ismerősei, rokonai voltak.

A főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével vádolta meg a terhelteket és indítványt tett arra, hogy a Győri Törvényszék végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre továbbá közügyektől eltiltásra ítélje őket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet