Fizetős lesz a gyorsforgalmi 86-os, ezt a Fidesz egy hete rémhírnek nevezte

Szombathelytől egészen Szelestéig fizetni kell a 86-oson, a többi szakaszt még építik. Már szerelik a figyelmeztető táblákat. Általános tudnivalók.

Bizony, akárhogyan is forgatjuk a nemzeti fejlesztési minisztérium által közzétett térképeket, Vas megyében is van fizetős szakasz, amit az ún. megyematricával használhatunk csak. Mindjárt mutatjuk is, de előtte azért idézzük fel, mi is történt itt előtte.

Egy hét alatt megcáfolták a szombathelyi Fideszt

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

December 22-én tartott sajtótájékoztatót Fizetős lesz az új 86-os főút? 2014. December 22. 16:09 Nemény András MSZP-s városi képviselő Szombathelyen, ahol kifejtette, úgy tudják, a jelenleg épülő gyorsforgalmi 86-os is bekerülhet a fizetős útszakaszok közé, egyelőre csak az a része, ami már elkészült, vagyis a Szombathely és Szeleste közti szakasz.

A fejlesztési minisztérium így tudja
Nyugat.hu

A Fidesz szombathelyi szervezete azonnal reagált egy közleménnyel Fidesz: Ne riogasd útdíjjal az embereket, MSZP, hanem a karácsonyra készülj! 2014. December 23. 17:18 , szerintük az MSZP csak riogatja a népet, és hogy a kormány terveiben nem szerepel az út fizetőssé tétele. Közben gyurcsányoztak is egy kicsit, sőt, ipkovichoztak is, egyet.

Aztán Hende Csaba országgyűlési képviselő, aki ráadásul honvédelmi miniszter, tehát a kormány tagja, a mai Vas Népében megjelent interjúban is kijelentette, hogy a 86-os nem lesz fizetős.

Dr. Hende Csaba szavai egyértelműek
Hende: ..csupán riogatás az az ellenzéki feltevés, miszerint fizetőssé tennék az út használatát....
Vas Népe szerző cst, fotó: Unger Tamás

Most sajnáljuk, hogy a kormány nem tudott sem Hende, sem a szombathelyi Fidesz kijelentéséről, és könnyedén megcáfolta, egyúttal igazat adott a szocialistáknak. A fent említett térképek ugyanis megmutatják, melyik szakasz lesz fizetős, ez a Vas megyei:

Mi a helyzet a szomszédos megyékben?

Vagyis, pontosan Szombathely és Szeleste között kell fizetni majd. Ami előrevetíti azt is, hogyha elkészül a Szeleste és Csorna közti rész, az is csak matricával használható majd. Úgy tűnik, örülnünk kell, hogy a 86-os Balogunyom és Körmend közti, két éve átadott szakasza kimaradt ebből, ez a négy km ingyen használható továbbra is.

Már szerelik a táblákat, éjféltől kell a matrica

Szilveszter délutánján az M86-os Vas megyei szakaszán
Szilveszter délutánján az M86-os Vas megyei szakaszán
-

Frissítés: Egy kollégánk Sárvár felé autózott kora délután, telefonon jelentette, hogy a 86-os mellett most szerelik a díjfizetésre figyelmeztető táblákat. Az egyik benzinkúton azt mondták neki, hogy éjfél után már ők is árusítják a megyematricát.

Kollégánk már meg is vette első sárvári Vas e-matricát
Tánczos Mihály

De ha már térképeket böngésztünk, megnéztük, hogy a szomszédos megyékben hol kell fizetni. Győr-Moson-Sopron megyében az M1-en eddig is kellett, de most már a győri elkerülő is fizetős. Veszprém megye kimaradt a jóból, ott csak az M7-es rövid szakasza volt és maradt fizetős, Zala megyében szintén az M7-es, de az M70-est is bevonták ebben Rédics és Letenye között.

Újratervezés

És akkor nézzük, merre is érdemes Budapestre autózni. Ha az M1-es felé megyünk, akkor fizetni kell egyszer Szombathely és Szeleste között, aztán az M1-esen végig. Nem éri meg itt megyematricákkal játszadozni, ha ezt tennénk, akkor négy megyére (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest) kellene megvenni az éves megyematricát, összesen 20 ezerért.

Ha Veszprém felé megyünk, olcsóbban megúszhatjuk, hiszen egészen az M7-esig ingyen juthatunk el. Tehát könnyen lehet, hogy az új rendszer megváltoztatja utazási szokásainkat is. Az egy megyére érvényes éves megyematrica egyébként 5000 forintba kerül, januárban még nem büntetnek, de csak akkor, ha a matrica nélkül rajtakapott autós legkésőbb február végéig megyematricát, vagy éves autópálya-bérletet vásárol. Különben ki kell csengetnie a 14 875 forintnyi pótdíjat.

A végén megmutatjuk megyénként, hol is kell majd fizetni az új útdíjat, ami a kormány és a Fidesz kommunikációja szerint csak az emberek érdekét szolgálja. Kattintson a megye nevére.

Baranya megye

BAZ megye

Bács-Kiskun megye

Csongrád megye

Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Komárom-Esztergom megye

Pest megye

Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

Az MSZP szombathelyi szervezete közleményben reagált is a hírre

A 2014. december 22-i, az útdíj témában tartott sajtótájékoztatónkon elhangzott, világos választ várunk arra, hogy fizetős lesz-e a 86-os út. Egyben hivatkoztunk egy decemberben meghozott szombathelyi közgyűlési határozatra, és kértük Hende Csabát és Puskás Tivadart, mindent tegyenek meg azért, hogy ne kelljen fizetni a korábban is díjmentes útszakaszokért.

A Fidesz szombathelyi szervezete riogatásnak és megalapozatlan vádaskodásnak nevezte a felvetést, Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi országgyűlési képviselője ugyanezt tette, továbbá kijelentette: "Ma sem fizetős a 86-os út, miért lenne fizetős? Nem autópályáról, autóútról beszélünk, ezek a kamionforgalmat leszámítva nem fizetősek, semmilyen ezzel ellentétes kormányzati előterjesztés nincsen."

A Kormány hivatalos honlapján ezzel ellentétben egyértelműen látszik, hogy útdíjat kell fizetni a 86-os út megépült gyorsforgalmi szakaszaira, azaz Vas megyében is megyei matricát kell vásárolni az úthasználatért.

Ha a kormányzati honlap a valóságot mutatja, Hende Csaba és a Fidesz szombathelyi szervezete hazudott. Hende Csaba a Kormány tagjaként ráadásul részt vett a Vas megyei, szombathelyi embereket megkárosító döntésben. Hende Csaba erkölcsileg érdemtelenné vált arra, hogy Szombathely képviselője legyen.

Az MSZP Vas megyei és szombathelyi szervezete mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Hende Csaba kormánytag által január elsejétől bevezetett megyei útdíj a lehető leghamarabb eltörlésre kerüljön.

dr. Nemény András
MSZP Vas megyei elnök

dr. Czeglédy Csaba
MSZP szombathelyi elnök, frakcióvezető

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Fidesz: Ne riogasd útdíjjal az embereket, MSZP, hanem a karácsonyra készülj!

A jobboldal reagált a 86-os főút fizetőssé tételével kapcsolatos hírekre. Amik szerintük rémhírek.

Fizetős lesz az új 86-os főút?

Az MSZP szerint benne van a pakliban, ezért kezdeményeztek holnapra parlamenti vitanapot. Na meg azért, hogy az elkerülő szakaszok is maradjanak ingyenesek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet