Nincsenek barátságos meccsek messzi országok válogatottjaival, és nem lehet külföldi sportközvetítéseket nézni. Csupán ezekkel a hátrányokkal indul egy észak-koreai, ha profi labdarúgásra adja a fejét. Bizonyos kiváltságokhoz persze hozzá lehet jutni, mint a jó edzési feltételek és a kiadós táplálkozás, azonban hála a hivatalosan érvényben lévő, Kim Ir Szen által a hatvanas években megteremtett dzsucse ideológiának - ami gyakorlatilag a leninizmus sajátos leképezése - ők is szerves részei annak a hermetikus buroknak, amit a kommunista állam felhúzott maga köré. Negyvennégy év után most mégis újra kitekinthetnek belőle, miután Szaúd-Arábiával döntetlent játszva sikerült nekik a kvalifikáció tavaly nyáron. Náluk nagyobb kakukktojást tehát keresve sem találunk a világbajnokságon, mert hiába tudnak labdába rúgni, a világról nagyjából fogalmuk sincsen.
Kakukktojás a kakukktojás-csapatban
Vannak azonban kivételek, például a 26 éves Dzsong Te-Sze, akinek tulajdonképpen az a szerencséje, hogy már a japán Nagoyában született, amikor az ország csapatai megszállták Észak-Koreát, és szülei ezt kihasználva átcuccoltak pár hosszúsági fokkal keletebbre. Világlátása ennek megfelelően alakult, ma pedig sikeres sportolóként tévéreklámokban szerepel, ezüstmetál Hummert vezet, benne hordozható Playstationt meg iPodot cipel, és az LA Times szerint előszeretettel öltözködik úgy, mint a néhai kaliforniai hip hop sztár, Tupac Shakur. S hogy miért is fontos ő? Mert pillanatnyilag a föld országai között is fekete mumusnak tartott Észak-Korea talán legismertebb arca - mármint a Nagy Vezér után.
És, mint kiderült, tud élni. Hogy focizni is, ráadásul Észak-Korea színeiben, büszkén és kihúzva magát, azt mi sem jelzi jobban, mint amikor egy dél-koreai sportújság címlapján pózolt azzal: "nem vagyok dél-koreai!" Dzsong keményen harcolt azért, hogy lemondhassa állampolgárságát (még apja jegyeztette be dél-koreaiként), mindhiába, a demokratikus berendezkedésű ország ugyanis nem ismeri el Észak-Korea létét, így nem tudja azt visszavonni. Dzsongnak az a megoldás maradt, hogy él a szövetségi szabályok kettős állampolgárságra vonatkozó cikkelyével. Így igazi kakukktojásként fog focizni kedden Brazília válogatottja ellen, amely már önmagában kuriózumnak ígérkezik, hiszen az egyik legsilányabb csapat tagjaként fog szembenézni a labdaforgatás királyaival.
Utoljára 1966-ban okozott meglepetést Észak-Korea
Dzsong azonban hisz magában, és emlékeiben, amikor gyerekként többször is szenvedélyesen nézte végig Észak-Korea hihetetlen 1966-os győzelmét az angol nemzeti tizenegy felett. Iskolásként forrófejű gyerek volt, amiért sokszor leparancsolták a gyepről, de eléggé komolyan vette céljait ahhoz, hogy megtanulja kezelni indulatait. A Pekingben élő Simon Cockerell, akinek egy észak-koreai futballrajongói klub szervezőjeként jó rálátása van az ottani fociéletről, úgy nyilatkozott róla: "jól néz ki, sok gólt lő, és tudja, hogyan kell bánni a sajtóval."
Farkasszemet nézni a kapitalizmussal
Csapattársaival azonban nem bánik kesztyűs kézzel, ha nyilatkozni kell esetlenségükről a nyugati világban. Egy májusi blogbejegyzésében Dzsong egy svájci-osztrák utazásról számolt be, aminek során egy megálláskor társai döbbenten rohantak ki a férfi vécéből - nem számítottak arra, hogy fizetős lesz a pisilés. "Ezt bizony megmosolyogtam egy kicsit. Aztán hozzám fordultak, és azt mondták: erről szól a kapitalista társadalom." De gondot okozott az is, hogy megértesse velük: nem használhatják engedély nélkül a mobilját vagy a Nintendóját.
Kedden este tehát egy furcsa szokások szorításában élő csapattal találkozhatunk, a közülük kirívó Dzsonggal az élen, akit frizurája miatt csak makkfejként emlegetnek az észak-koreaiak. A csatár többször is nyomatékosította: célja a vébén, hogy minden meccsen lőjön egy gólt.
Aztán szerződést írjon alá egy angol klubbal.