Azért vásárolta meg a Bajnokok Ligája közvetítési jogait az RTL, hogy a streamingre tegye - közölte Vidus Gabriella, a tévétársaság vezérigazgatója az Indexnek adott interjújában.
Hozzátette, "egy kereskedelmi tévének nem éri meg, egy streamingplatformnak viszont igen. Itt van egy kis zavar még mindig a fejekben, a BL közvetítési jogait ugyanis nem a lineáris tévére vettük meg." Vidus ugyanakkor elmondta, törvényi kötelezettségük révén a BL-döntőt mindenképp tévében közvetítik majd, néhány tucat meccsel együtt, de - ahogy fogalmazott - ezt csak marketingfogásnak tartják.
A vezérigazgató hangsúlyozta, a közvetítési jogok megszerzése egy hirtelen felidulásból jött ötlet volt, és "mivel senki sem számított rá, hogy bármilyen ajánlatot teszünk, nem is kellett annyira ráígérni a jelenlegi díjakra".
A piacvezetőség elvesztése isteni ürügy a megújulásra
Vidust arról is kérdezték, hogy kezeli az RTL azt a helyzetet, hogy idén - több mint két évtized után - már biztosan nem lehet piacvezető a főcsatorna.
Válaszában annyit mondott, "a hosszú ideje tartó nézői trendek átalakulásában most egy olyan ugrásszerű változás történt, ami az RTL-t hátrányosabban érintette, és voltak olyan döntéseink, amelyekkel nem találtuk el a nézői ízlést száz százalékban". A vezérigazgató szerint ugyanakkor egyrészt ez a hátrány behozható,
"másrészt pedig ez a bicsaklás isteni ürügy arra, hogy megújuljunk, és meghozzunk olyan döntéseket, illetve kipróbáljunk olyam dolgokat a képernyőn, amilyeneket eddig nem mertünk."
Kijelentette, a helyzet nem keserített el senkit, inkább sokkal motiválóbb az idd dolgozó szakemberek számára, hogy jobb műsorokat készítsenek, mint a konkurencia.
A lelkesedés pedig állítása szerint nem esik vissza, sőt, örülnek, hogy a Nyerő páros nézettségével már részben visszavették a vezetést. Hamarosan pedig jön az Árulók - Gyilkosság a kastélyban, ami a vezérigazgató szerint az RTL történetének legizgalmasabb realityje lesz.
Vidus Gabriella a portál kérdésére azt is elmondta, bár nem hoz túlságosan jó adatokat a Sztárban Sztár Leszek!-kel szemben az új tehetségkutatójuk, a The Voice, szerinte ami önmagában ebben a formátumban benne van, azt hozza a műsor. Ugyanakkor közölte, nem szerették volna az azt a hibát elkövetni az X-faktorral, amit a Konyhafőnökkel (hogy évente két alkalommal is képernyőre tűzik) is.
Rossz döntésnek gondolja tovább az RTL-vezért azt is, hogy visszahozták a képernyőre a Drága Örökösöket, melynek legutóbbi, tavasszal sugárzott évada elég gyenge számokat produkált. Ugyanakkor azt is bejelentette, a kudarc ellenére gondolkodnak napi telenovellában, de konkrét részleteket erről még nem árult el.