Nem volt túl sikeres a Forradalmi Párt az ajánlásgyűjtésben, 32 választókerületben kezdtek hozzá, és csak három jelöltet sikerült állítaniuk. Borsodban kettőt, és ami érdekes, Vas megye 2. választókerületében egyet Lepedőméretű szavazólapokra számíthatunk 2014. March 05. 17:32 . A Forradalmi Párt egyébként a Magyar Hajnal Mozgalommal indult, az előbbi nevén.
Luxusautóval segélyért
A Magyar Hajnalról tudni kell, hogy a Jobbikból kiábrándult, azt nem eléggé radikálisnak tartó és onnan távozottak alapították, a név a görög, nyíltan neonáci ideológiát valló görög Arany Hajnal Mozgalomra hajaz. Az Arany Hajnal tagadja, hogy neonáci lenne, de nemzetiszocialista szimbólumokat használnak és többször dicsérték a Harmadik Birodalom vezetőit.
Ma reggel a Forradalmi Párt egyetlen vasi, és egyúttal dunántúli képviselőjelöltje, Radányi-Kovács Tamás tartott egy rövid sajtótájékoztatót Szombathelyen, mint mondta, ez nem a teljes program, annak csupán egy részlete, de így is belecsapott a közepébe. Nézzük, mit is akarnak!
Szerintük az állami segélyek 80 százalékát a cigányok kapják, több százmillió megy el erre. Ezt ők felülvizsgálnák. Az sem világos, hogy utalással vagy készpénzben kapják-e meg ezeket a segélyeket. Kijelentette, hogy Sárváron és Celldömölkön sokan luxusautókkal mennek a segélyekért, aztán a pénzek nem egy esetben a kocsmákban vagy a játékautomatákban landolnak.
Elkoboznák a vagyonokat
És ők ezeket a pénzeket inkább az iskolákra, óvodákra, kórházakra költenék. Mert például a celldömölki óvoda olyan rosszul áll, hogy a szülők visznek be papírt, hogy a gyerekek rajzolhassanak – mondta. Az iskoláknak sincs pénzük, az osztálykirándulásokat például 10-20 km-es távolságra szervezik. Radányi-Kovács megtalálta az okot is: a gyerekek még nem szavaznak, ezért nem foglalkoznak velük a politikusok.
A képviselőjelölt (és pártja) megvizsgálná a
bűnöző emberek életvitelét
is. Mint mondta, luxuslakásokban laknak, luxusautókkal járnak, pedig talán adószámuk és jövedelmük sincs. Ha nem tudják igazolni a forrást, akkor el kell kobozni a vagyonukat, őket meg munkatáborba kell zárni, ahol napi 8-12 óra munkával dolgozzák le ezt az összeget – idézi az általuk megálmodott jövőt. Az elkobzott vagyont aztán megint csak az iskolák, óvodák, kórházak kapnák.Külön programpontjuk van cigánygyerekek iskolai viselkedésére is. Radányi-Kovács kijelentette, ezek a gyerekek otthonról viszik a viselkedésmintákat, és bántalmazzák, terrorizálják a többi gyereket. Megint csak példát hoz fel, a sárvári iskola egyik első osztályosa elmenekült az iskolából, mert egy cigánygyerek terrorizálta, később egy híd alatt találták meg.
Katonai jellegű iskolákba küldenék őket
A képviselőjelölt szerint a terrorizáló gyerekek 90 százaléka cigány, őket el kell különíteni a többiektől, és cigány oktatókkal kell arra tanítani őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Ha ez nem sikerül, akkor katonai jellegű iskolába kell küldeni őket, és ha szép szóval nem megy, akkor erővel kell betörni őket a társadalomba – mondta.
És még azt is megjegyezte, hogy ezek a problémák nem csak az ország keleti felében jelentkeznek, hanem itt is, de itt jól titkolják őket. Aztán megkérdezte, van-e még kérdés. Nem volt.