Futball VB: elegük lett a FIFA-ból és a rendezőkből, szivárványos karszalaggal tiltakoznak a válogatottak

A dán, a holland, a német, az angol és a walesi szövetség már jelezték, ha a FIFA megbünteti őket a szivárványos karszalagért, akkor várják a csekket és majd fizetnek.

A 2022-es világbajnokság katari rendezői már korábban jelezték, hogy nem tűrik meg a szurkolóknál a lelátón az LMBTQI-közösség mellett kiállást jelző szivárványos jelképeket, ebben pedig a FIFA is támogatja a rendezőket – írja a Telex.

Bár a FIFA előre kiadta a vonatkozó direktívát a viselhető karszalagok és üzenetek terén, ám a gyermekétkeztetés, a bolygó megmentése, a mozgás propagálása, oktatás fontossága, illetve a futball szerepe a világban viszont egyértelmű terelés attól, amit több válogatott is szeretne – írja a lap.

Harry Kane
AFP

A korábbi jelzések után a FIFA szombati közleményét követően több válogatott újra megerősítette, hogy a nemzetközi szövetség által felajánlott lehetőségek helyett inkább a szivárványos „One Love” feliratú karszalagot viselik majd.

Így tett többek között a dán, a holland, a német, az angol és a walesi szövetség is, egyúttal mindegyik jelezte, hogy amennyiben a FIFA megbünteti őket ezért, természetesen várják a csekket és majd fizetnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek