Fűtetlen házban hagyta magára több hónapra anyját, aki kihűlés miatt meghalt

Telefonon panaszkodott fiának, hogy nincs élelme és tűzifája, nem tud begyújtani, de mire a férfi hazautazott, már meghalt.

A gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette és gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hosszú időre magára hagyta beteg, idős édesanyját; az asszony a fűtetlen házban kihűlés miatt meghalt.

A vádhatóság azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a férfi korábban együtt élt idős édesanyjával a dabasi járás ritkán lakott területén, egy külterületi házban. Tavaly augusztusban azonban Budapesten vállalt munkát, ezután már csak alkalmanként látogatta anyját, telefonon tartotta vele a kapcsolatot, ugyanakkor nála volt az asszony bankkártyája, amivel mindig ő vette fel a nő nyugdíját.

A nyugdíjból a vádlott minimális, a létfenntartáshoz szűken elegendő élelmiszert vásárolt anyjának, amit elvitt neki, de pénzt nem hagyott nála.

Az alultáplált és több súlyos betegségben is szenvedő sértettet többször is a szomszédok segítették ki élelmiszerrel vagy meleg étellel.

Betegségei ellenére az idős nő évek óta nem részesült orvosi ellátásban; a ház, amelyben élt, rendkívül elhanyagolt állapotban volt, a közművek nem voltak bekötve, a fűtést fával oldották meg.

A férfi mindezek ellenére nem jelezte semmilyen szervnek, hogy édesanyja ellátása gondot okozna számára, 2023 októberében még személyi kölcsönt is felvetetett vele, amelyet azután a saját céljaira használt fel.

Az asszony 2023. december 20-án telefonon panaszkodott fiának, hogy nincs élelme és tűzifája, nem tud begyújtani, fázik, kérte, hogy a férfi menjen haza hozzá, mert úgy érzi, baj lesz. Fia azonban nem ment el hozzá és más módon sem gondoskodott arról, hogy édesanyja ételhez, tüzelőhöz jusson.

A férfi három nappal később már nem tudta elérni anyját telefonon, ezért gépkocsival hazautazott, de akkorra az asszony már kihűlés miatt meghalt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló