Ki ad elsőbbséget kinek? - Egy oktató levele a drónfelvételen mutatott szombathelyi körforgalom kapcsán

Egy szakmai fórumon jelent meg a drónfelvételünk az egyik új szombathelyi körforgalomról. Egy gépjárművezető-oktató levelet írt a szerkesztőségünknek, amit minimális változtatással közlünk. Az általa feltett kérdések sok gépjárművezető számára hasznosak lehetnek.

Nyilvánosan még nem publikáltuk a fényképfelvételeinket az új, vagy felújított szombathelyi körforgalmakról, szakmai fórumokon azonban egy szűkebb réteg már találkozhatott velük. A Gagarin út, Jégpince út, Jókai utca és Bartók Béla körút kereszteződésében kialakított körforgalom elismerést váltott ki a drónfelvételt szemlélőkből, azonban felvetődött egy kérdés, majd utána sok másik.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Olvasóinknak most videón mutatjuk meg az új körforgalmat, illetve bevillantunk még pár másodpercnyi tavaszi állapotot is, amikor még nem kezdődött meg az építkezés.

Egy gépjárművezető-oktató levelet juttatott el a szerkesztőségünknek, amiben összefoglalta a kétségeit a konkrét körforgalommal kapcsolatban. Márpedig ha egy oktatóban kétségek merülnek fel, akkor arra jó, ha többen odafigyelnek. A férfi által írt levelet minimális módosítással közöljük, a Facebookon pedig várjuk olvasóink véleményét is.

Új körforgalom Szombathelyen, a Bartók körút és a Gagarin út kereszteződésében
TM/Nyugat.hu
Az oktató levele "Szép is, új is, hasznos is a Gagarin úton nemrég átadott körforgalom. DE!!! Hogy is kell itt szabályosan közlekedni? Van kerékpárút, ahol legalizálták a kerékpárosok "bármerre mehetek" szokását.  Ugyanis nem csak az autósok haladási irányával párhuzamosan, hanem azzal szembe is körözhetnek. A körforgalomban azt szoktuk meg, hogy a biciklis az úttal való találkozás előtt lát egy elsőbbségadás kötelező táblát, ami aztán vagy betart, vagy nem. Itt ilyennek nyoma sincs, se innen, se onnan. Így a kerékpáros joggal hiheti azt, hogy az övé a világ, nem kell sehol sem megállnia semmiért sem. Azonban az autósnak sem kellene elsőbbséget adnia a biciklisnek, hiszen sem tábla, sem jelzés nem utasítja erre.
Új körforgalom Szombathelyen, a Bartók körút és a Gagarin út kereszteződésében
TM/Nyugat.hu
A Kresz szabályok azért vannak ,hogy csomópontokban, kereszteződésekben szabályozzák az áthaladás sorrendjét. Ha erről valahol nem rendelkezik, akkor a "jobbkéz szabály" illetve a kölcsönös udvariasság lehet a megoldás. Vajon mire gondolt itt a tervező és a kivitelező? Feladja a leckét a rendőrségnek, ha esetleg baleset történik itt, hogy ki is volt a hibás? Kíváncsian várom a véleményeket és esetleg a szakértők magyarázatát."

A kórháznál megoldódott a gyalogosok évtizedes problémája

Szintén teljesen új körforgalom épült a Markusovszky kórház sarkánál, a Horváth Boldizsár körút - Sugár út - Markusovszky Lajos utca kereszteződésénél. Itt régóta fennálló gond volt, hogy csak két gyalogátkelőhely volt, de ezek egyikén sem lehetett eljutni a kórház oldalára.

Új körforgalom a szombathelyi Markusovszky kórház sarkánál
TM/Nyugat.hu

Légifelvételünkön látszik, hogy már lényegesen biztonságosabb a kereszteződés, mint korábban volt és a gyalogosok minden oldalról akadálymentesített gyalogátkelőhelyen juthatnak át a túloldalra. Sötétedés után pedig az is szembetűnő, hogy a kórházi körforgalom lényegesen világosabb, mint a környezete, a gyalogátkelőhelyeket jobban kivilágították. (Olvasóink kérésére erről a körforgalomról is tudunk feltenni nappali és éjszaki videót, ha még nem unják az ilyen jellegű, izgalmakat és rejtélyeket nélkülöző felvételeket.)

Új körforgalom a szombathelyi Markusovszky kórház sarkánál
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló