A szombathelyi Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub párosa, Bánhidi Dániel és Czetl Fanni többször is parkettre lépett idén a Main Class Free Style, vagyis a felnőtt A kategóriában, ami egyébként a sportág legmagasabban jegyzett páros kategóriája.
2021. november 20-án rendezték meg Prágában a Main Class kategória világbajnokságát, mely utolsó állomása volt a 2022 évi Világjátékok kvalifikációjának és most óriási sikerről számolt be lapunknak a szombathelyi klub.
A versenyen ugyanis 11 nemzet 30 párosa indulhatott, Dani és Fanni pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva az előkelő világbajnoki 10. helyen zártak. Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy legjobb magyarként ők képviselhetik hazánkat 2022-ben Birminghamben a világjátékokon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!