Az ilyenkor megszokott novemberi csípősséghez képest szokatlanul enyhe időben kezdtek gyülekezni péntek délután a döntéshozók, politikusok, egykori harcostársak vagy simán csak a derűs és mindig igazságkereső személyiségével egy húron pendülő civilek az Óbudai temetőben. Odakint közlekedési rendőrök tartották kézben a forgalmat - persze, így is volt olyan méltóság, aki fontosnak tartotta negyed háromkor vijjogással és villogóval megérkezni -, a kapukon belül pedig békésen kereste mindenki a legmegfelelőbb állóhelyét.
A fesztiválkoncertekről ismerős fémállványzat alatti legfontosabb ülőhelyeket természetesen meghívóval lehetett csak megközelíteni, erre napszemüveges biztonságiak ügyeltek gondosan. Szerencsére ezt mindenki el is fogadta a tömegben.
A szertartás Göncz Árpád összetéveszthetetlenül kedves hangjával kezdődött el 1990-ből:
a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni. Azt a demokráciát, aminek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk.
Megindító pillanat: virágok a magasban
Majd felcsendült Árpi bácsi kedvenc dala, a Ha én rózsa volnék, természetesen maga Bródy János és Koncz Zsuzsa előadásában, aki nem is bírta a végét rendesen elénekelni, a könnyei már akadályozták ebben. Mindeközben a tömegben mindenki felemelte a hozott szál virágát - a család külön kérése volt, hogy a koszorúkra szánt pénz árát inkább a volt államfő által létrehozott, fogyatékos gyerekekért létező alapítványnak utalják át -, ennél szebb momentum aligha akadt a délután folyamán. És a nap korongja is épp ekkor bukott be a budai hegyek mögé.
Mécs Imre: "minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél"
Olyan furcsa, hogy itt fekszel, mert azt várnánk, hogy a következő pillanatban felpattan a koporsó fedele, és előjössz, megsimogatsz valakit, lenne pár jó szavad, mert te ilyen voltál, a szeretet embere. Ugyanakkor tudtál kemény is lenni
- kezdte meg beszédét Mécs Imre, majd minden idők legjobb köztársasági elnökének nevezte Göncz Árpádot. Hozzátette: nagyon kellene a szemlélete, és hogy sok Göncz Árpád legyen az országban.Vagy legalább olyan, aki megközelít téged
- mondta.
Magasra tetted a mércét, és példát adtál. Ember voltál, az embereknek az embere. A szegények, elnyomottak, jogtalanok szócsöve
- tette hozzá az egykori barát és cellatárs, aki a család kérésére végül csak a személyes aspektusoknál maradt, a kimaradt aktuálpolitikai gondolatokat csak később mondta el a Kossuth téren.
A titka talán az volt, hogy mindenkinek adott egy szeletet magából, néha egy adag öniróniával leöntve
Ezt már Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája mondta el nagyapjáról (aki egyébként maga is szembekerült már a hatalommal, amikor tavaly tavasszal átmászott a kordonon a Szabadság térre tervezett emlékmű elleni tüntetés alatt). Humora mögött egyenes gerinc, szilárd jellem húzódott meg. Szót értett kommunistával és népivel egyaránt, noha egyik sem volt - fűzte hozzá Benedek.
Egy gönczi anekdota is elhangzott a kommunista szigorról
A következő körzetvezetői értekezleten én voltam a célpont. Gellért rám nézett, kinyújtotta a kezét, és rám szegezett ujjal megkérdezte, Göncz elvtárs, hogyan tűrheted a nép vagyonának a pocsékolását?! Nálatok másfél kiló sósav és egy kiló kénsav hiány mutatkozott. Fölálltam, és azt mondtam, Gellért elvtárs, önkritikát akarok gyakorolni. Be kell vallanom, hogy szeretem a tömény italokat. Erre kitört az általános röhej, és a dolog ilyen módon elvesztette az élességét.
- ezt is az unoka adta elő a hallgatóságnak.
Szabadságon, emberi jogokon és társadalmi igazságosságon alapuló liberális demokrácia
Az unoka szerint Göncz Árpád mindvégig ennek kialakításán dolgozott, példaként a nyugati államokat tartva szem előtt. Ehhez már csak annyit fűzött hozzá: a mi feladatunk az, hogy álmát megvalósítsuk, szellemi örökségét továbbvigyük.
Ezt követően több beszéd már nem hangzott el, a politikusok csak passzív résztvevői voltak a szertartásnak - aminek a vallási része után mindenki elhelyezhette a maga virágát a koporsón. Tumultus ugyan keletkezett, többen át is törték a kordont, de szerencsére atrocitás nem történt. Árpi bácsi méltósággal búcsúzhatott, mire leszállt az este.
