Gond van Hévizen, bezárják a Tófürdő központi épületét

Statikai problémák vannak az ikonikus létesítménnyel.

„Intézményünk vezetése 2025. március 18-án úgy döntött, hogy a Tófürdő központi fürdőépülete nem látogatható. Az épületet vizsgáló szakértői jelentés megállapítása szerint az épület szerkezetének statikai állapota nem teszi lehetővé, hogy ezen fürdőépület a továbbiakban vendégeket fogadjon” – olvasható a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő közleményében.

Még márciusban döntöttek úgy, hogy átmenetileg lezárják a tófürdő központi fürdőépületét és a hozzá tartozó teraszt. Az épületet vizsgáló szakértői jelentés megállapítása szerint azonban

"az épület szerkezetének statikai állapota nem teszi lehetővé, hogy ezen fürdőépület a továbbiakban vendégeket fogadjon".

A lezárás csak a tavon lévő központi fürdőépületre vonatkozik, a gyógytó és a többi kapcsolódó fürdőlétesítmény továbbra is látogatható – hívja fel a figyelmet a közlemény.

Heviz.hu

A központi fürdőépületet érintő beruházás hosszabb előkészületi és kivitelezési munkát igényel.

Erre az időszakra egy Szigetfürdőnek nevezett építészeti megoldással terveznek lehetőséget biztosítani a fedett részen való fürdőzéséhez. Ennek kivitelezéséről a közelmúltban három tanulmányterv is elkészült, melyek véleményezése zajlik.

Hogy mikor készülhet el az új létesítmény, arra nem tér ki a közlemény.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek