A G7 gazdasági szakportál szemlézte a Központi Statisztikai Hivatal mérését, mely szerint a magyar átlagkereset bruttó 546 ezer forint, amiből átlagosan 374 ezer forintos nettó fizetés jön ki. Jelentős emelkedés tapasztalható az egy évvel ezelőtti átlagbérekhez képest, mely bruttó bér esetén 31,7%, nettó esetén pedig 31,9%.
A KSH ugyanakkor közleményében valamelyest árnyalta a képet, ezt az átlagot ugyanis felfelé húzza a fegyveres és rendvédelmi erők számára kiosztott úgynevezett fegyverpénz, mely hathavi illetményüknek felelt meg, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is közrejátszott. Kiugróan nagyot nőtt a nonprofit szektor is, ám itt fő tényezőként az oktatási intézmények modellváltása, a tulajdonosi körének megváltozása áll.
Az átlagbér tehát csalóka tud lenni, ennél sokkal használhatóbb adat a bérek mediánja. A Központi Statisztikai Hivatal szerint ez bruttó 374 ezer forint, és még így sem beszélhetünk teljesen pontos számokról, hiszen a mérés módszertana szerint az adatok a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoktól, a költségvetési intézményektől és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetektől érkeznek.
(G7)Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!