Gulyás Gergely: A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete

A Fidesz frakcióvezetője szerint eddig senki nem kísérelte meg a köztársasági elnök, az alkotmánybírák és az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását.

A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon - így jellemezte az Alaptörvény 17. módosítását Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.

Az ellenzéki politikus szerint politikai megfontolásból váltják le Sulyok Tamás köztársasági elnököt és fejezik le az alkotmánybíróságot. A képviselők 3 ciklusra való korlátozását a demokratikus választás korlátozásának tartja, szerinte a "jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon."

Gulyás a módosítást határátlépésnek tartja.

Ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal, a parlamenti ellenzékkel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon

- véli a politikus, aki a módosítás nem a jogállam sérelme, hanem annak vége.

Megjegyezte, hogy a Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyalni fog a szerintük kialakult alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet