Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azoknak a tanároknak hálálkodott, akik nem vettek részt a sztrájkban, és szerinte ők a tanárok 87 százalékát tették ki. Mint mondta, a felhívások ellenére a sztrájkban az állami fenntartású iskolákban kevesebb mint 15 ezer pedagógus vett részt. Hozzátette azt is, hogy ez a szám lényegesen elmarad a januári, később jogellenesnek nyilvánított sztrájkban részt vevő pedagógusok számától.
Érdekes ugyanakkor, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint előzetesen a pedagógusok 38 százaléka, azaz minden eddiginél több résztvevő jelezte a sztrájkhoz való csatlakozását. Azt ugyanakkor a Telexnek nyilatkozva megjegyezte, hogy ez a szám nagyon lecsökkenhet. Több iskolából
Több iskolában rendkívüli szünetet rendelt el a tankerület 2022. March 16. 14:21 is hallott arról, hogy az igazgatók tanítás nélküli munkanapot rendeltek el a mai napra, azaz a sztrájk érvényét vesztette ezekben az iskolákban.
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szintén nem tudott még a mai nap folyamán pontos adatokat közölni a sztrájkban résztvevő iskolákról, pedagógusokról. Az is kiderült szavaiból, hogy azokban az intézményekben, ahol a diákok legalább 60-70 százaléka hiányzik, mert a sztrájk miatt a szülők nem küldték iskolába őket, a tankerületek rendkívüli szünetet rendeltek el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!