Egy főügyész is gyanúsított lett a Gyárfás-ügyben

Hónapokig parkoltatta a bizonyítékokat.

Gyanúsított lett az a főügyész, akinek Gyárfás Tamás októberben átadta a hangfelvételek leiratát, ám ő mégsem lépett - közölték a hatóságok.

A gyanú szerint a volt főügyész 2017 októberében a Fenyő János elleni gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát hivatalosan átvette. A közleményből kiderül, hogy a leiratot az azóta felbujtással meggyanúsított Gyárfás Tamás adta át Gyárfás önmagát buktathatta le, újabb gyanúsítottak lehetnek 2018. April 19. 11:17 , aki azért fordult az általa személyesen ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

Gyárfás Tamás nyilatkozott szabadlábra helyezésekor
Echo TV

A főügyésznek, dr. I. S. P-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban olyan új bizonyítékok vannak, amelyek segítségével felderíthetők a húsz évvel ezelőtti gyilkosság részletei.

A közlemény szerint ennek ellenére nem teljesítette a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, a felmerült nem adta át a nyomozó hatóságnak, az átvett leiratot az irodájában tárolta. Ezeket bizonyítékokat a Központi Nyomozó Főügyészség egy korábbi házkutatás során foglalta le.

Dr. I. S. P. a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezik - írja a közlemény.

Gyárfás Tamást kedden vették őrizetbe Őrizetbe vették Gyárfás Tamást 2018. April 17. 21:55 , a gyanú szerint ő volt a felbujtója húsz évvel ezelőtt, Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásában. Gyárfás részletes vallomást tett Kihallgatták Gyárfás Tamást: részletes vallomást tett 2018. April 18. 11:06 , de tagadta bűnösségét, csütörtökön hazaengedték Hazaengedték Gyárfás Tamást, házi őrizetéről pénteken dönt a bíróság 2018. April 19. 16:09 , várhatóan házi őrizetben védekezhet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet