Május utolsó vasárnapja egyaránt szólt a nemzetért életüket adó hősökről, és a felfelé cseperedő generációról. Nézze meg az eseményeken készült hangulatfestő képgalériáinkat!
1925 óta létezik a Magyar Hősök Emléknapja, május havának utolsó vasárnapján. Szombathely sem maradhatott ki a megemlékezők sorából: a Március 15. téren katonai tiszteletadással, koszorúzással adóztak azok előtt, akik életüket adták a nemzetért. Itt készült első képgalériánk. (Aki ennyivel nem éri be, itt még egy adag fotót nézegethet.)
Középkori játékokat próbálhattak ki kicsik és nagyobbak gyermekek napján a Történelmi témaparkban Szombathelyen. A katapult és az íjpuskák egyértelműen a legnépszerűbbeknek bizonyultak, de akadt bőven kipróbálásra való játék, lehetett rángatni anyut és aput. A többiről meséljenek a helyszínen készült fotóink.
Ennyiben nem merült ki a gyereknap: jártunk és fotóztunk a Holdfényliget lágy ölén is, ezeket a képeket itt tekinthetik meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!