Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy magát lánynak álcázó férfi ellen

Magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Jogg Zsolt Ferenc tájékoztatása szerint két évvel ezelőtt júliusban és az azt megelőző időszakban a férfi életvitelszerűen lakott egy kazincbarcikai menedékhelyen, amelynek internetét is használta. Egy közösségi oldalon tizennégy éves lánynak adta ki magát, így került kapcsolatba két tizenhárom éves lánnyal.

A férfi először ruhában készült, teljes alakos képeket kért a lányoktól, majd arra is rávette őket, hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról. Amikor a kiskorú sértettek közölték, hogy felhagynak a hasonló anyagok készítésével, a vádlott azzal fenyegette őket, hogy nyilvánosságra hozza a korábban kapott felvételeket - olvasható a közleményben.

A közlemény szerint a lányok még heteken keresztül készítettek magukról meztelen fotókat és videókat, de később a vádlott azt kérte, olyan tartalmakat is küldjenek, amelyeken szexuális kapcsolatot létesítenek egymással. A sértettek ezt elutasították és értesítették nevelőszülőjüket a történtekről.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - közölte a helyettes sajtószóvivő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló