Négy-ötmillió ember életét változtatják meg az új közlekedési szabályok, de előtte még konzultációk sora vár a csomagra.
A kormányzat már kétszer is tárgyalt az új KRESZ-ről - mondta Lázár János, építési és közlekedési miniszter egy pécsi fórum után. Hozzátette, a KRESZ tervezetéről hamarosan társadalmi vitát indítanak, amire azért is szükség van, mert négy-ötmillió ember életét változtatja meg a módosítás.
Gyorsabb autók, fokozottabb védelem az iskoláknál
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
A tervezett változtatásokról már többször írtunk
Megszűnhet a "tötyörgés", akár 120 km/órával is autózhatunk Szombathely és Győr között February 24. 07:26 , mostanra kitisztult a kép. Tehát ezekre az új közlekedési szabályokra kell készülni.
Tilos lenne a gyalogosoknak az úttesten és a vasúti átjáróban mobiltelefont használni, valamint a figyelmet elvonó tevékenységet végezni.
Lakott területen kívül három év alatti gyermekkel kizárólag csak ülve lehetne utazni közösségi közlekedési eszközön.
Az óvodák és iskolák közelében suli és ovi-övezeteket hoznának létre, amelyekre speciális szabályok vonatkoznának, például 30 km/órára korlátozódna a sebességhatár és elvárás lenne a járművezetők fokozott óvatossága a tanítási időben.
Az autóúton az eddigi 110 km/óra helyett engedélyezhető lenne a 120 km/órás sebesség is, az autópályák egyes szakaszain pedig 140 km/órás gyors szakaszokat jelölhetnének ki.
Lakott területen kívül 70-ról 90 km/órára emelhetik a sebességhatárt a teherautók, buszok, valamint az utánfutót vontató autók számára.
A kerékpárosokra és az elektromos rollerezőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak, a tervek szerint kötelező lehet 14 éves kor alatt a sisak használata.
Bevezethetik az úgynevezett vegyes használatú sávrészeket, amely az úttest jobb szélén biztosítana számukra helyet.
A kötelező távolságtartást is bevezethetik, eszerint a kerékpárosok előzése során 50 km/óráig legalább egy méter, ennél nagyobb sebességnél pedig minimum 1,5 méter oldaltávolságot kell tartaniuk a járművezetőknek.
Az elektromos rollerek esetében a legfeljebb 25 km/óra sebességgel haladni tudó eszközöket csak 12 évnél idősebbek használhatnák, és ha nincs más korlátozás érvényben, akkor járdán 10, másutt pedig 20 km/órával haladhatnának.
Az ennél erősebb rollereket 14 évnél idősebbek használhatnák a kiszivárgott tervezet alapján, és legfeljebb 45 km/órával haladhatnának vele. Ezen felül új előzési szabályok is vonatkoznának a kétkerekű járművekre.
Módosulhat továbbá a jogosítványszerzés folyamata, többek között a szimulátoros oktatás is lehetséges volna, amivel ki lehetne váltani egyes gyakorlati órákat, emellett pedig bizonyos feltételek mellett a családtagi vezetés is engedélyezett lehet.
Az új Kresz bevezetésének időpontjáról még nincs információ, de az egyeztetések miatt nem a közeljövőben várhat.