Történetesen egy szombathelyi jogász is ezt javasolta. Mi minden más változás várható még?
Ahogy arról lapunk is beszámolt
Jön az új KRESZ: lesznek autópályaszakaszok, ahol 140 km/h lesz a megengedett sebesség February 19. 07:45 , elkészült az új KRESZ rendelettervezete, amely számos újdonságot tartalmaz.
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
A Telex birtokába jutott munkaanyag egyik legtöbbet idézett eleme az a változás, mely szerint lesznek olyan autópályaszakaszok, ahol 140 km/órával lehet majd haladni.
Kevesebb figyelmet kapott az a részlet,
hogy nemcsak az autópályákon, de az autóutakon is változna a sebességhatár: az eddigi 110 km/óra helyett 120-szal lehetne haladni.
Ennek a változásnak a legnagyobb „nyertesei” talán az M85 és M86 használói lennének.
Mind Sopron, mind Szombathely felé az utóbbi időben épült meg a gyorsforgalmi út, amely szinte autópálya minőségű, így néhány szakasztól eltekintve gyakorlatilag végig be lehetne vezetni a 120 km/órát.
A bejelentett módosítás érdekessége, hogy lapunk egy hónappal ezelőtt közölte Hoós Tibor, szombathelyi jogász írását
Jogilag lenne rá lehetőség, hogy a Győr-Szombathely gyorsforgalmin ne 110 km/óra legyen a megengedett legnagyobb sebesség January 16. 11:02 , aki felhívta a figyelmet erre a lehetőségre.
A szakember érvei között éppen az M86-M85 példáját hozta fel, mondván ezeken a 2x2 sávos, elválasztó korláttal, stabilizált útpadkával rendelkező, az autópályához közelítő paraméterekkel ellátott autóutakon biztonságosan fel lehetne emelni a sebességhatárt (ellentétben a Körmendet az országhatárral összekötő, 2x1 sávos, fizikailag el nem választott M80-as autóúttal).
Hogy lapunk írásának van-e köze a rendelettervezetben megjelent, autóutakra vonatkozó 120 km/órás javaslatról, azt nem tudjuk, de amennyiben bevezetik, biztosan sokan örülnek a változásoknak.
Szombathely és Győr között autózva már a kezdetektől volt olyan érzésünk, hogy csak „tötyörgünk”, az út ennél sokkal gyorsabb biztonságos haladást tenne lehetővé.
Ugyanakkor a változtatás – ha majd életbe lép - inkább a lelkünknek tesz majd jót, mintsem gyakorlati jelentőséggel bír, hiszen az új sebességhatár betartásával a két város közötti út mindössze 4 perccel rövidül.
Milyen más változtatásokat hoz még az új KRESZ?
Autóútra és autópályára csak olyan járművel, illetve járműszerelvénnyel lehetne felhajtani, amely legalább 70-es tempóra képes.
A villamosok zárt pályán akár 70-nel is haladhatnának.
A traktorok akár 60 km/órás sebességgel is haladhatnának lakott területen kívül.
A gyalogosok számára is tilos lenne a mobiltelefon-használat az úttesten és vasúti átjáróban.
Lakott területen kívül a közösségi közlekedési eszközökön három év alatti gyerekekkel csak ülve lehetne utazni.
Az iskolák, óvodák közelében speciális közlekedési övezetek jönnének létre.
Bevezetnék a cipzárelvet a megszűnő sávoknál: az egyenesen haladó sávban közlekedőknek előzékenyen be kellene engedniük az érkező járműveket.
Lakott területen belül is kötelezővé tennék a tompított fényszóró használatát azokon az autókon, amelyek nem rendelkeznek nappali menetfénnyel.
A feltorlódott kocsisorok esetén a kerékpárosok az autók mellett jobbról előre mehetnének, a segédmotorosok a sorok között vagy szintén jobbról, a motorosok pedig balról, vagy a sorok között haladhatnának előre.
A tanulóvezetők számára szimulátoros képzést vezetnének be, amellyel a kötelező gyakorlati órák egy részét lehetne kiváltani.
Bevezetnék a családtagi autós oktatást, amely lehetővé tenné, hogy bizonyos feltételek mellett a kezdők hozzátartozóikkal is gyakorolhassanak.
A 14 év alatti kerékpárosok számára kötelezővé tennék a bukósisak viselését.
10 km/óra sebességgel akár a járdán is közlekedhetnének a kerékpárosok, ahol ezt a helyi útkezelő vagy az önkormányzat külön nem tiltotta meg.
50 km/óra sebességig legalább 1 méter, nagyobb sebességnél pedig 1,5 méter oldaltávolságot kellene tartani a kerékpárosok mellett.
Bevezetnék a vegyes használatú sávrészek fogalmát, ahol a kerékpárosoknak, gyalogosoknak és egy nyomon haladó járműveknek külön szabályrendszerük lenne.
0,8 gramm/liter véralkohol, vagy 0,4 milligramm/liter légalkohol alatt nem büntetnék az ittas kerékpárosokat.
A kerékpárosok 10 km/órás sebességgel áthaladhatnának a zebrán, de elsőbbségük nem lenne az autókkal szemben.
A kerékpárral közlekedők 16 éves kor alatt nem szállíthatnának utast, az idősebbek pedig legfeljebb két, 10 évnél fiatalabb gyereket vihetnek az erre alkalmas ülésen.
Lakott területen kívül, az úttesten egymás mellett is haladhatnának a 4-12 kerékpárosból álló csoportok.
A személygépkocsi-jogosítvány érvényes lenne a legfeljebb 125 köbcentis motorkerékpárok és robogók vezetésére.
40-ről 45 km/órára emelnék a segédmotorok legnagyobb megengedett sebességét.
Beemelnék a KRESZ-be a közforgalom elől elzárt magánutakat, a mélygarázsokat, parkolókat és parkolóházakat.
Megkülönböztetnék a kis- és nagyteljesítményű rollereket , és ezekre merőben eltérő szabályok vonatkoznának majd.
A kisteljesítményű elektromos rollereket (amelyek legfeljebb 25 km/óra sebességre képesek) csak 12 évnél idősebbek használhatnák az első két évben sisakot kellene viselniük, és járdán maximum 10 km/órával, máshol 20 km/órás sebességgel mehetnének.
Az erősebb elektromos rollerek a segédmotorokra vonatkozó szabályok szerint vehetnének részt a forgalomban.
A tervek között van többek között a rövid megállást, valamint ki- és beszállást lehetővé tevő „Puszi és haladj!” tábla.