A GYSEV is különvonatot indít a csíksomlyói pápalátogatására

25 ezer forintért adnak egy odavissza-jegyet.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, minden Szombathelyről idők leghosszabb zarándokvonata indul majd el Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours szervezésében.

Mint kiderült, a GYSEV is indít vonatot az eseményre. A szerelvény Sopronból indul és az ország több pontján is megáll majd.

A zarándokvonat Sopronból indul május 31-én, 9.38-kor. A vasúttársaság elsősorban a nyugat-dunántúli térségből várja az érdeklődőket, de az ország több pontján és s fővárosban is lehet csatlakozni a különvonathoz. A zarándokvonat Sopron mellett Fertőszentmiklóson, Kapuváron, Csornán, Győrben, Tatbányán, Budapest-Kelenföldön, Szolnokon és Püspökladányban is megáll.

A zarándokvonat utasai kényelmes, párnázott ülésekkel rendelkező, másodosztályú termes kocsikban tehetik meg az utat a történelmi esemény helyszínéig, az utazás önellátással vehető igénybe. A lelki feltöltődés, ráhangolódás jegyében a vasúttársaság tervei szerint papok és szerzetes nővérek is lesznek a zarándokvonat utasai között, így az utazás alatt lehetőség nyílik a közös imára, beszélgetésre, éneklésre

- olvasható a cég közleményében.

A különvonat menetrend szerint június 1-én, hajnali 5.04-kor érkezik Csíkszeredába, a leszállást követően az utasok együttesen zarándokolnak el a hegynyeregbe, a Ferenc pápa által celebrált szentmise helyszínéhez. A zarándokvonat menetrend szerint aznap 18.00 órakor indul vissza Magyarországra és délelőtt fél 10-kor érkezik meg Sopronba.

A zarándokvonatot nonprofit módon közlekedteti a GYSEV, így a részvételi díj egy személyre 24 ezer 990 forint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos