Ha Vas megyében szóba került a Szombathely-Kőszeg vasútvonal, akkor a beszélgetőknek szinte biztosan beugrott a BZ motorvonat, azaz a Piroska. Tegnap viszont lezárult egy korszak, a GYSEV jött és a szolgáltatás színvonalának emelésére tett lépések következtében a Piroska ment.
December 11-én lépett érvénybe az új vasúti menetrend és immár a GYSEV szállítja az utasokat azokon a vonalakon, amiket októberben vett át a MÁV-tól. A 214 kilométernyi pályaszakasz tartalmazza a Szombathely - Zalaszentiván, Szombathely - Kőszeg és Szombathely - Rajka vonalakat. Ezeken már az 5047-es, ún. Jenbacher motorvonatok közlekednek.
Ezek gyártása 1987-ben kezdődött Ausztriában. A BZ-vel való összehasonlításnál a Piroska legfeljebb a színével nyerhetne a zöld-sárga GYSEV színekben pompázó Jenbacherekkel szemben, de azt is csak a megszokás miatt. A most pályára állított motorvonatok kényelmesebbek, tágasabbak, csendesebbek, mint a BZ. Gyorsulási képességük is jobb és a BZ 80 kilométeres sebességével szemben a Jenbacher 120 kilométeres sebességre is képes.
Ennek Hegyeshalom és Szombathely, valamint Szombathely és Zalaszentiván között van jelentősége, ahol a pálya 100 kilométerre van hitelesítve. A mostani menetrendnél még nem érezhető a gyorsulás, de a következőnél már csökkenhet a menetidő. A Szombathely - Sopron távolságot kevesebb mint háromnegyed óra alatt "lefutó" Jenbacherek komoly fegyvertényt jelenthetnek majd az autókkal szemben.
A GYSEV nem titkolt célja, hogy az utazóközönség igényeihez igazodó menetrendet alakítson ki, ezért igyekszik tökéletesíteni a MÁV-tól átvett menetrendi struktúrát. A GYSEV a "hivatásforgalomra" fókuszál, azaz a munkába és iskolába igyekvő tömegekre. Az érintett önkormányzatokkal is felvették a kapcsolatot. A felmérések adatainak kiértékelése után már a nyártól jelentős változások várhatók és már ekkor csökkenhetnek a menetidők.
A jelenlegi üzemanyagárak is kedvezhetnek a vasúttársaságoknak abból a szempontból, hogy most többen választják kényszerűségből a vonatot. A GYSEV vezérigazgató-helyettese a nyugat.hu-nak elmondta, októberben már 8 százalékkal emelkedett az utasszám és azon dolgoznak, hogy a kényszerűségből közösségi közlekedést választó utasok a gyors, pontos és kényelmes vonatok kapcsán elgondolkodjanak azon, hátha érdemesebb tartósan is ezt a közlekedési módot választani.
A GYSEV hét használt Jenbachert vásárolt az ÖBB osztrák vasúttársaságtól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!