Gyurcsány a parlamentben: törvénytelennek tekintjük a kormányt

Aztán a DK kivonult az ülésteremből.

Gyurcsány Ferenc szerint az áprilisi választási eredmény csak akkor fejezné ki a valóságos népakaratot, ha „a versengő gondolatok és eszmék egyenlő feltételekkel” jutottak volna el a választókhoz. A DK elnöke szerint ez nem így történt, manipulálják a nyilvánosságot, a választás nem volt szabad és tisztességes, így a megalakuló kormány is törvénytelen. Gyurcsány a parlamentben beszélt erről, néhány órával Orbán Viktor miniszterelnöki eskütétele előtt – írja a 444.

Arra, hogy miért vették fel mégis a mandátumot, háborús hasonlatot idézett: „Rendben van-e, ha a hazáját védő nép a megszállók elleni küzdelemben a megszállóktól zsákmányolt fegyvert is használja? Szerintünk rendben van” - mondta. Szerinte ugyanezen az alapon kell használni „minden törvényes eszközt az önök törvénytelen, megszálló kormányával szemben”, ennek terepe a parlament is, de Gyurcsány szerint „kétségtelenül nem a legfontosabb terepe”.

Felszólalása után Kövér László házelnök azzal vádolta Gyurcsányt, hogy miniszterelnökként „minden létező bűnt elkövetett” az ország ellen, és most fordult elő utoljára, hogy nem vette el tőle a szót, amikor törvénytelennek nyilvánít egy demokratikusan megválasztott kormányt. „Önnek nincs joga ilyet tenni.” A DK-s képviselők ezután kivonultak az ülésteremből – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet