Gyurcsány keményen visszaszólt Magyar Péternek

Tette mindezt úgy, hogy egyszer sem írta le Magyar Péter nevét.

A szombati tüntetésen keményen bírálta Magyar Péter Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét. A 444 megjegyzi, többek között lejátszották egy, a szicíliai maffiáról szóló Polip című sorozat zenéjére összevágott videót, melyben Rogán Antal, Orbán Viktor, Schadl György mellett Gyurcsány Ferenc feje is megjelent. Illetve Magyar a beszédében megemlítette az Orbán-Gyurcsány párost, mondván, ők ketten magyart a magyar ellenségévé tették, továbbá Gyurcsányt a NER pillérének és biztosítékának nevezte.

Ezekre az állításokra reagált Gyurcsány Ferenc vasárnap délelőtti Facebook-posztjában. Ebben a következőt írta:

Vannak választók,

  • akik történelmi gyalázatnak tekintik Orbán kormányzását, akik azzal egy percre se alkudtak meg;
  • akik mindig elutasították a Fidesz korlátlan uralmi törekvéseit;
  • akik embertelennek és elfogadhatatlannak gondolják, hogy a fideszes hatalom emberi mivoltában alázta és alázza meg valamennyi ellenfelét;
  • akik a lopást lopásnak, a korrupciót korrupciónak tekintik akkor is, ha az állítólag egy új nemzeti középosztály felépítését szolgálná;
  • akiknek Putyin sok-sok éve gyilkos zsarnok;
  • akik úgy gondolják, hogy Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk, a normalitás, a jobb élet reménye;
  • akik egyetlen percig se szolgálták Orbán rendszerét, soha nem szavaztak a Fideszre;
  • akik az Orbánnal szembenálló ellenzék teljeskörű együttműködését és nem megosztását, pláne nem leváltását sürgetik;
  • akik kisebb sikerek és hatalmas nehézségek, kudarcok közepette töretlenül küzdenek mindezekért hosszú évek óta,
  • és akik mindezek ellenére nem kötnek kompromisszumot Orbánnal, nem keresik a jobboldal kegyét, akik kitartanak egymás mellett és nem dobják oda meggyőződésüket a pillanat ígéretéért,
  • akik még nem fáradtak el a küzdelemben és nem bízzák azt tegnapi ellenfeleikre.
  • Mi közéjük tartozunk.

    Gyurcsány egyébként a posztban nem említette meg Magyar Péter nevét, csak kisebb odaszúrásokból, utalásokból lehet tudni, hogy ez a szombaton elhangzottakra érkezett reakció.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet