Ha a Rubicont nem is, az országhatárt már átlépte Magyar Péter

Nagyváradon jár a Tisza Párt elnöke.

Ma lépte át a magyar-román határt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Jelen sorok írásakor a közösségi oldalán látható élő felvételen éppen pogácsával kínálta meg az összegyűlteket, a párttársait és a sajtó képviselőit a Nagyváradi Állami Színház épülete előtt.

A pártelnök hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy elgyalogol Nagyvárad városáig, útközben több települést is érintve, miután Orbán Viktor miniszterelnök Tihanyi beszédében effektíve kiállt a szélsőségesen magyarellenes George Simion román elnökjelölt mellett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek