A Nyugat-Dunántúl légimentő lefedettségének további javítása érdekében az adatok elemzése folyamatos - írta kérdéseinkre válaszolva az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Már nem Sármellékről, hanem Marcaliből érkezik a mentőhelikopter
Aki Szombathelyen a belváros és a Markusovszky kórház közelében tölti napjait, szinte naponta hallja a mentőhelikopter hangját, és ha felnéz, láthatja is a sárgára festett gépet.
Kevesebben tudják, hogy a légimentők legközelebbi bázisa ma már Marcaliban van, a Balaton nyugati vége alatt. 2023. decemberében költözött oda Sármellékről, ami, ha nem is sokkal, de közelebb volt Vas és Győr-Moson-Sopron megyéhez. Magyarországon egyébként hat légimentő bázis működik: Miskolc, Debrecen, Szentes, Szekszárd, Marcali, Balatonfüred és Budaörs.
Tavalyelőtt, a bázis költözését komoly felháborodás kísérte, ugyanis ezzel a lépéssel komoly hátrányba került a Nyugat-Magyarországon, a 8-as főúttól északnyugatra fekvő országrészben élő mintegy egymillió ember.
Súlyos baleset hívta fel a figyelmet a helyzetre
Persze, korábban sem volt sokkal jobb a helyzet, 2022-ben írtuk
Megér-e havi egy pizzát, hogy időben jöjjön a segítség? 2022. May 14. 07:05 , hogy a légimentő bázisok túl messze vannak a nyugat-magyarországi régiótól. 2022 őszén történt egy súlyos baleset a Pereszteghez közeli motocrosspályán, a Lövőről kiérkező mentőautó személyzete riasztotta a légimentőket.
A sármelléki helikopter azonban nem volt elérhető, a balatonfüredi pedig épp Kaposvárról tartott a bázisra, amikor a levegőben vette a riasztást. Tizenhárom percet kellett még repülnie Sármellékig, mert muszáj volt tankolnia, újabb 29 percbe telt, mire le tudott szállni a sérült közelében.
Ez az idő azonban túl hosszú a szakmai irányelvekhez, azok szerint ugyanis tizenöt percen belül kell a mentőhelikopternek megérkeznie a sérülthöz. Ami egyébként most Marcaliból sem sikerülne Szombathely-Sopron térségébe.
Bő félóra az út a helikopternek is
Tavalyelőtt, a sármelléki bázis költözésekor a telex.hu írta, hogy Sopron és Marcali között a légvonalban 154 kilométert kell leküzdeni, Marcalitól Mosonmagyaróvár 143 kilométerre van.
A Magyar Légimentők hivatalos adata szerint a helikopterük utazósebessége 254 km/h, a maximális sebessége, 287 km/h. Ha 260-as sebességgel számolunk, Marcaliból 35,5 perc alatt ér a helikopter Sopronba, de csak matematikailag, hiszen a riasztás és az indulás, a felgyorsulás, stb. időveszteségét is számolni kell - írták. Hozzátették, Győr szerencsésebb helyzetben van, mert a marcali bázis 124 kilométerre van, és a 106 kilométerre lévő budaörsi bázisról is kaphatnak segítséget.
A kialakult helyzetre többen is tiltakoztak, az országgyűlésben is hangzottak el kérdések az ügyben, például a szombathelyi Balassa Péter képviselő nyílt levélben fordult
Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi képviselője a légimentő bázisokat sűrítené 2023. March 25. 17:49 a miniszterelnökhöz. Mint írta, életbevágóan fontos a légimentő bázisok hálózatának teljes kiépítése az országban, és az esélyegyenlőség az egész ország területén érvényes kell, hogy legyen.
A büki képviselő nem adja fel
De megkereste lapunkat Németh Martin, büki önkormányzati képviselő is, aki már írt levelet az érintett térség összes országgyűlési képviselőjének, valamint a térség városait vezetőknek. Hozzátette, több polgármester támogató jelzése mellett 2022-ben és 2023-ban is ellenzéki országgyűlési képviselői felszólalások, költségvetési módosító javaslatok születtek az állami légimentés fejlesztéséért. de még a kormánypárti polgármesterek támogatását sem követte a helyi fideszes országgyűlési képviselők támogatása.
Mint írta, tervezi, hogy a 2026-os választások előtt a helyi választókerületi jelöltekkel aláírta egy szándéknyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy az Országgyűlésben aktívan támogatni fogják a nyugat-magyarországi légimentő bázis megvalósítását. Megjegyezte, ha kell, Bük után a többi várost is végigkopogtatja a helyzet megoldása érdekében.
"Az adatok elemzése folyamatos"
Természetesen megpróbáltunk hivatalos álláspontot kérni az északnyugat-dunántúli légimentő bázis ügyében. A légimentőknek írt levelünkre az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata válaszolt.
Mint írták, a légimentőbázisok hálózatát a dinamikusan változó szükségleteknek megfelelően alakítják ki. Így került át korábban a Sármelléki légimentő-állomás Marcaliba, a pécsi bázis pedig Szekszárdra, valamint új bázis jött létre Miskolcon. Hozzátették, a Nyugat-Dunántúl légimentő lefedettségének további javítása érdekében az adatok elemzése folyamatos.
Itt tartunk most, az ügyre még biztosan visszatérünk.