A koronavírus sok mindent felülírt az utóbbi hónapokban, de van néhány projekt, amelyeket láthatóan nem nagyon befolyásolt a járvány.
Ilyen például a Markusovszky-kórházzal szemben épülő új Egészségügyi Alapellátó Központ Újabb részletek az épülő szombathelyi egészségügyi központról - a régi SZTK-ban nem lesz már rendelés 2019. December 12. 12:29 , amelyről – tapasztalatom szerint – meglehetősen keveset tudnak a városlakók, de amely napról-napra többet mutat magából.
Ideje tehát megbarátkozni vele, mert nemsokára 15 rendelő lesz itt: négy háziorvosi, hat felnőtt fogorvosi (ezek az SZTK-ból költöznek át), négy gyermek fogorvosi, és ideköltözik a Wesselényi utcai fogorvosi ügyelet is.
Lesz egy vérvételi helyiség is.
És nem is olyan sokára.
„A kivitelező Dreiszker és Társai Kft. a koronavírus-járvány okozta nehézségeket az építőanyagok tervezett beépítése előtti beszerzésével és munkaerő átszervezéssel ellensúlyozta. A kivitelezéssorán a koronavírus járvány miatt késedelem nem keletkezett” – közölte érdeklődésünkre Károlyi Ákos városi jegyző.
Az épület jelenlegi készültségi szintje kb. 75 százalék, és várhatóan novemberben be is fejeződnek a munkák.
Azt még korábban, a tervezőtől tudtuk meg Újabb részletek az épülő szombathelyi egészségügyi központról - a régi SZTK-ban nem lesz már rendelés 2019. December 12. 12:29 , hogy a fűtést hőszivattyúkkal oldják majd meg, amihez nem kell gáz, az épület széndioxid-kibocsátása nulla lesz. A földszinten egy recepció fogadja majd a betegeket, itt történik a betegirányítás is. Az emeleten lesz egy többfunkciós terem, ahol a fizikoterápiás, gyógytornász kezeléseket is elvégezhetik majd.
Az új egészségügyi központ – amihez egy 150 parkolóhely is tartozik - 686,5 millió forintba kerül; amit az EU fizet.
Szombathelyen 40 éve nem épült új rendelő.
A kacskaringós előzményekért és további műszaki részletekért ide kattintson! Újabb részletek az épülő szombathelyi egészségügyi központról - a régi SZTK-ban nem lesz már rendelés 2019. December 12. 12:29