Ha szombaton Budapestre viszi az útja, akkor ezeket érdemes tudnia

Itt van a tűzijáték kisokosunk, hogy ne legyen gondban, ha élőben nézné.

Sokan vannak, akik élőben szeretnék megnézni az augusztus 20-i nagy tűzijátékot. Az alább összegyűjtött információkkal nekik szeretnénk segíteni.

A tűzijáték helyszíne

Augusztus elején jelentette be Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy idén az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot az ünnepségen.

Az Erzsébet hídon kívül a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Dunáról lövik majd fel a tűzijátékot. Bár a tűzijátékot rövidebb szakaszon lövik fel, a rendezők ígérete szerint látványosabb lesz a tavalyinál, aláfestő zenének pedig a Szörényi-Bródy: István a királyt választották.

Parkolás és forgalomkorlátozás

A tűzijáték miatt már csütörtöktől forgalomkorlátozások lesznek.

Szécsi Tibor, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztályának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megállási tilalmak forgalmas útszakaszokat, rakpartokat, hidakat is érintenek, tilalmak lesznek érvényben a főváros I., II., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Szombaton a Szabadság hídon és a Lánchídon már csak gyalogosan lehet majd közlekedni, az esti tűzijáték idejére az Erzsébet hidat és a Lánchidat is teljesen lezárják, de szükség esetén a Szabadság hidat is lefogják. Korlátozva lesz továbbá a hajóforgalom a Dunán, lezárják a Gellért-hegyet.

Szükség esetén a Szabadság híd is le lesz zárva
Lengyel Alexandra

Csütörtöktől lezárják a Clark Ádám teret a koncertek és a Magyar Ízek utcája miatt, a Mesterségek Ünnepe miatt pedig a Várban pénteken és szombaton lesznek lezárások.

Megállási tilalom és korlátozások lesznek a Bazilikánál és a Szent Jobb körmenet útvonalán is.

Bővebb információt ITT talál.

Rendőri biztosítás

Kádár Pál, az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője szombat reggel az M1-nek elmondta, hogy az ünnep alatt megemelik az utcán járőröző rendőrök számát, akik szúrópróba szerűen ellenőrizhetnek.

A tömeget a biztonsági személyzet is figyelni fogja, és gyanús körülmény esetén a rendőrséghez fordulnak majd.

A budai Várba külön vezetési pontot telepítenek a tűzijáték biztosítására.

Az operatív törzs augusztus 20-án reggel 7 órakor kezdi meg a munkáját. A törzsnek tagja a Honvédelmi Minisztérium, az országos és a budapesti rendőr-főkapitányság, a készenléti rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Központ és a tűzijátékot lebonyolító cég.

Munkájuk során figyelemmel kísérik és értékelik az eseményeket, szükség esetén a rendezvények átütemezéséről és törléséről is döntethetnek.

Időjárás

A tűzijáték idejére a Citadellára mobil időjárás-állomást telepítenek. A szervezők a meteorológiai szolgálattól már most folyamatosan kapják az előrejelzéseket.

Az idokep.hu szerint szombaton Budapesten felhős idő lesz, de eső nem várható, a maximum hőmérséklet elérheti a 30 fokot is.

Jó, de mégis mikor lövik?

Ahogy az lenni szokott: este 9-kor. Jó szórakozást!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos