Kitüntetést és jutalmat kapnak a Hableány mentésében résztvevők

A Viking Sigyn szállodahajó kapitánya ellen büntetőeljárás folyik, az üzemeltető cég több kártérítési perre számíthat.

Megjutalmazzák a Hab­leány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében részt vevőket - írja a Magyar Nemzet. A műveletben 498 ember vett részt.

Sokan dolgoztak a hajó és a holttestek kiemelésén
Forrás: 24.hu

A lap arról is ír, hogy folytatják a katasztrófa okainak vizsgálatát, Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. képviselője azt mondta a lapnak, hogy

a nyomozás eddigi adatai szerint a Viking Sigyn szállodahajó megszegte a hajózási szabályzat előzésre vonatkozó előírásait; a hajó személyzete nem jelezte előzési szándékát a Hableány személyzetének, még csak hangjelzést sem adott, és az előírt oldaltávolságot sem tartották be

.

A szállodahajó kapitány ellen büntetőeljárás indult, ezzel párhuzamosan több kártérítési per is indulhat, amelyek jó eséllyel csak a büntetőügy jogerős lezárása után érhetnek véget. A dél-koreai turistacsoport útját szervező iroda már az első napokban jelezte kártérítési igényét, ezért is követelte a helyi sajtó, hogy foglalja le a magyar hatóság a Viking Sigynt.

A külföldi áldozatok hozzátartozói is kártérítésért indítanak majd pereket, a Hableány matróza és kapitánya hozzátartozói pedig már meg is bíztak ügyvédeket ebből a célból. A magyar személyzet halála jogilag munkahelyi halálos balesetnek minősül, ennek anyagi következményeivel együtt. A Magyar Nemzet úgy tudja, az üzemeltető az őt terhelő összegeket ki is fizeti majd, ám azt ráterheli a büntetőeljárásban elmarasztaltra, illetve a Sigyn üzemeltetőjére.

Kedden emelték ki az elsüllyedt Hableány turistahajót
Forrás: hvg.hu

A Viking Sigyn május 29-én ütközött Több halott egy budapesti hajóbalesetben 2019. May 29. 23:35 a dél-koreai turistákat szállító Hableány kirándulóhajónak a Margit-hídnál, a Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán a Parlamentnél, 7 ember meghalt 2019. May 30. 07:10 .

Hét utas élte túl a katasztrófát, a hajón összesen 33 turista és kétfőnyi személyzet tartózkodott. A túlélőket az ütközés utáni percekben a közelben lévő hajók mentették ki.

A holttestek nagy részét másfél hét alatt találták meg a Dunában és a roncsban, a hableányt június 11-én, kedden emelték ki Kiemelték a Hableány turistahajót 2019. June 11. 14:20 . Az első vizsgálatok kiderítették Többször megpörgette, majd maga alá gyűrte a szállodahajó a Hableányt 2019. June 14. 10:29 , hogy a Viking Sigyn, utolérve a Hableányt, a tatjának ütközött, megperdítette a sétahajót és maga alá gyűrte. A Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt, a Sigyn azonban tovább görgette maga előtt a víz alatt is. A sétahajó megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, ugyanakkor hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet