Több tévécsatornán is vendégeskedett január végén hajós András, hogy elmondja, zenésztársaival vállvetve izgalmas, sosem volt kezdeményezésbe fognak Te sem lehetsz sztár címmel. Céljuk ezzel valami olyasmi, hogy egy zenekari próba közösségi élményét adhassák át az átlagembernek, aki amúgy nem fogna hangszert a kezébe, egyszersmind pedig a manapság oly népszerű sztárcsinálósdit tegyék egy kicsit zárójelbe, hiszen míg egy ötéves koreai gyerek Chopen-klimpírozását hétmillióan megnézik, addig az igazi zongorista jól megizzad, hogy egyáltalán rákklikkoljanak a YouTube-on.
Budapest legendás helyére, az egykori Szikra mozi emeleti termébe pozicionálták a show-t, amiről elvileg sokan nem sejtették, miről szól majd, bár nagyon úgy tűnt, hogy vannak, akik már nem először járnak itt, Hajós András pedig nem átallott kiszólni az ismerősöknek, sziasztok, helló, látlak ám. Egyébként a szinglitriók és a csíkos ingek voltak túlsúlyban, Hajós mondhatott volna szakállas vicceket is, a kötelező kacaj akkor sem maradt volna el.
Főszereplőnk élt is a lehetőséggel, és olyan könnyed anekdotázással kente fel a szórakoztatóest alapjait, mintha csak ezzel a képességgel született volna (akár így is lehet).
Csupán az este mottóját is egy színes gyerekkori menzás jelenettel vezette elő, amikor
benn állt Irma néni, ikrás hónaljával, hónaljszőrén megcsillanó és azon prizmatikusan a napsugár által áttört színezetben játszó izzadságcseppjeivel, vaskos kismamacipőjével, szembe vele a buta, büdösszájú gyerekek, hogy a főzeléktől még butábbak és büdösszájúbbak legyenek. A tömegpszichózis az elől állókat tolta, amiből egyszer az lett, hogy én átléptem a piros vonalat, és akkor hangzott el életem egyik legfontosabb mondata, amit a ma este mottójának szánok: nem mentek be, mert nem mentek be.
Ők mondják, a közönség pedig megteszi
Az ősz üstökű Heti Hetes-alaptag nem nagyon vacillált azon, hogy közölje, lesznek olyan pillanatok ma, amikor ők azt mondják, hogy azért kell ezt csinálni, mert csak, és rámutatással választják ki az erre predesztinált emberkéket, de láthatóan ez senkit nem zavart: sőt, ide állítólag azért vannak érkezve az emberek - bár egyáltalán nem szenvedve, mint ezek a szerkezetek -, hogy adott esetben fel legyenek rángatva a színpadra.
És fel is lettek. Gyorsan leesett, hogy a szerepek összefolyatása itt kifejezett cél, a közönség felmegy, a zenészek lejönnek, sőt, a laza keret megjelent másban is, például felhívták a figyelmet, hogy itt nem kell ügyet csinálni abból, ha valakinek megszólal a telefonja (megtörtént), az asztalok elrendezése pedig egy szokásos iszogatós bárra emlékeztetett, a pincérek forogtak is az emberek között, és csinálták maguknak a nagy összegű jattokat.
A koncepció hamar nyilvánvalóvá vált: hétköznapi embereket hangszerek mögé állítani, azokat megszólaltatni, az est végére egy közös dalt írni. Aztán nyilvánvalóvá vált az is, hogy a koncepció működik: nem is olyan vészes megtanítani bárkit, hogyan kell pengetni azt a húrt, vagy ráverni a pergőre.
A bohóc, ha rábasz az ujjára a kalapáccsal
És ebbe még egy csipetnyi tanító jelleget is bele lehet csempészni - vagyis megértetni, hogy
a színpad csodálatos, messzi világa mögött igazi fájdalmak húzódnak meg, hogy a bohóc is ember, ő is hogyha rábasz az ujjára a kalapáccsal, akkor sír!
Amekkora röhejt fakasztott Hajós huszonsokadik ilyen jellegű megnyilatkozása, annyira érdemes elgondolkodni az igazságtartalmán: hogy tényleg nem csak játék és mese, amit látunk, és különösen nem az a megasztárok és x-faktoristák világában. Hajós sietett megértetni: mindenki tehetséggel születik, de ez a tehetség nem feltétlenül a zenélés, nem mindenki énekes.Hajósból mindeközben kibuggyantak a stand-up műfaj legszebb elemei, így az az egy motívumot eljátszó, aztán jelentőségteljesen a közönségre kinéző blues gitáros eljátszása, sőt még egy meglepően hiteles lakóteleprepp is, így hamar elillant a két óra, aminek a végén még a dal is megszületett az újdonsült antizenészekkel.
Tanítva mulattatás letudva, gázsi felvéve, még ha a publikum is kereste meg neki és az Emil Rulez! zenészeinek. Nem gond, lehet így is. Mindenki másképp csinálja.
