"Az elmúlt hat évet úgy, ahogy van kitörölném az életemből"

Beszélgetés Halmosi Péterrel

/

letöltés 70.81MB
Halmosi Péter óriási szívfájdalma, hogy a kisfia nem tudja, mi az a Haladás, amiben ő felnőtt. Az elmúlt években kétszer is keresték a vezetők, hogy segítsen a focicsapaton, de konkrétumokig soha nem jutottak. Azt mondja, az Illés Akadémia soha nem a Vas megyei labdarúgásért élt.

Bár már elmúlt 45 éves, még mindig focizik Halmosi Péter, aki a Vas vármegyei I. osztályban szereplő Király SE labdarúgója. A 35-szörös válogatott, háromszoros magyar bajnok hatodik éve erősíti barátjának, Király Gábornak az egyesületét, erre azt követően került sor, hogy 2019-ben kirakták a Haladásból.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Keresték-e a zöld-fehérek vezetői azóta Halmosi Pétert? A riporter, Starcsevics Ádám többek között erről is beszélgetett a "Cucu" becenévre hallgató bal oldali középpályással.

  • Megkérdeztük azt is, szerinte beférne-e a mostani Haliba játékosként?
  • Elmondta azt is, hogy nagyon nehéz átadnia a mai fiataloknak azt, amit ő tud és képvisel
  • Az évekig Angliában is futballozó játékossal beszéltünk arról is, mit szól Szoboszlai Dominik sikereihez a Liverpoolnál?
  • Illetve fiáról, Medoxról, akiben minden megvan ahhoz, hogy komoly szintre jusson és a család hírnevét tovább öregbítse a magyar futball-térképén
    Halmosi Péterrel Starcsevics Ádám beszélgetett
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Podcast