Holttest a Csónakázó tóban - nem baleset történt

Középkorú nő holttestét emelték ki tűzoltók kedden délután a Szombathelyi Csónakázó tóból.

Középkorú nő holttestét emelték ki a tűzoltók a szombathelyi Csónakázó tó szigete közelében. Az már biztos, hogy nem baleset történt.

A nyugat.hu információja szerint 14 óra környékén egy idősebb férfi sétált az unokájával, amikor a csónakkölcsönző közelében, a zászlórúdnál női cipőt, ruhákat, táskát találtak. Az úr azonnal szólt a csónakkölcsönző dolgozójának, aki elment megnézni, mit találhattak a parton. Meg nem erősített információink szerint a női táska tetején egy levél volt. A megtalálók belepillantottak és azonnal hívták a rendőrséget.

A tó népszerű kirándulóhely
A tó népszerű kirándulóhely
Tánczos Mihály

Szerettük volna megkérdezni a csónakkölcsönző munkatársát, ő azonban nem akart nyilatkozni. Egy fiatalokból álló trió viszont éppen a közelben tartózkodott. A társaság egyik lány tagja elmondta, hogy tűzoltók is érkeztek, akik az egyik csónakból kapacs segítségével keresték az eltűnt asszonyt. Nem kellett sokáig keresniük, a part közelében megtalálták a testét.

Azt egyelőre nem tudjuk, mikor történhetett az eset. A csónakkölcsönző 13 órakor nyitott, de előtte is volt mozgás a szigeten, ami népszerű kirándulóhely. A kutatás idején is nagyon sok kisgyerek tartózkodott a szigeten, vagy a tó partján, illetve vízibiciklikben. Emiatt valószínű, hogy az asszony az éjszaka leple alatt követte el a tettét.

Helyszínelés a szigeten
Helyszínelés a szigeten
Tánczos Mihály

Másokat is veszélyeztet

A mostanihoz hasonló esetek másokat is életveszélybe sodorhatnak. Tavaly egy horgász sietett egy öngyilkosságot elkövető asszony segítségére Megtalálták az eltűnt horgászt is - Két halott a Csónakázó tóban 2011. August 29. 09:13 ugyanennél a tónál. Az úszni nem tudó nőt a ruhája húzta le, a segítségére siető, úszni jól tudó férfi lába pedig belesüllyedt az iszapba. A segíteni induló férfi holttestét órák múlva találták meg a tóban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Megtalálták az eltűnt horgászt is - Két halott a Csónakázó tóban

68 éves helyi nő holttestét találták meg reggel a vízben, a híd közelében. Az akkor még fuldokló segítségére igyekvő horgász tetemére délután fél háromkor találtak rá a balatoni vízimentők.

Radarral találták meg az elsüllyedt vizibiciklist (Frissítve!)

Elmerült egy vízibicikli a kora esti órákban a csepregi tóban. A huszonéves fiút búvárok keresték - mostanra találták meg.

A csepregi vízibaleset mentése videón

A vízimentők szonárja talált rá az elsüllyedt vízibiciklire, mellette a 20 éves szombathelyi fiatalember holttestére a csepregi horgásztóban. Helyszíni beszámoló a kiemelésről.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló