Túl van a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsversenyen

Széll Tamásék az első csoportba kerültek, így már el is készítették az ételüket.

9:50-kor kezdett el főzni a magyar csapat a Bocus d'Or nemzetközi szakácsversenyen, így hamarosan letelik az öt és fél órás főzési idő. Széll Tamáséknak 14:50-kor kellett tálalnia a vegán ételt, 15:25-kor pedig a húsételt.

A gasztroturizmust nagyon fellendítheti

A Bocuse d'Or kétségkívül az egyik legrangosabb szakácsverseny. Nevét az alapítójáról Paul Bocuse francia szakácsról kapta. A versenyt a közönség is követheti, hasonlít egy sportversenyhez. A versenyző csapatok is hasonlóan érezhetnek, ugyanis nem minden szakács alkalmas arra, hogy ekkora közönség előtt teljesítsen.

A csapatok már több hónapja megismerték a fő alapanyagot, ami idén a bresse-i csirke - egy francia tyúkfajta, aminek kilója ötezer forint körül mozog. A menüsor elkészítésére mindenki 5 óra 35 percet kap. A versenyző csapatokat 12-es csoportokba osztották, Széll Tamásék az első csoportba kerültek be, így az első versenynapon - tehát ma - álltak neki a főzésnek.

A konyhazsűri ellenőrzi a bevitt alapanyagokat a verseny megkezdése előtt a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny lyoni világdön
Szigetváry Zsolt/MTI

A többi alapanyagot természeten a csapatok választják meg, egy előzetes lista alapján vásárolhattak be a piacon, ahol 140 féle zöldség közül válogathattak. Ide a helyi őstermelők szállítják az árut.

A verseny azért is fontos, mert a lényege, hogy a 24 főből álló zsűri a végén eldönti, hogy melyik ország csapata a legjobb, ami a gasztroturizmust lényegesen fellendítheti. Ebből az átlag magyar közvetlenül nem érez semmit, azonban az országimázsnak nagyon jót tesz.

Nem véletlen, hogy a magyar állam is ekkora összegekkel támogatja a csapatot. Már maga a felkészülés sem olcsó dolog, hiszen a menüket több, mint százötvenszer készítik el - igen, abból a jó drága csirkéből -, ráadásul a felkészüléshez is nemzetközi sztárséfeket nyernek meg, akiknek szintén busás díjuk van.

Mit főz a magyar csapat?

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia kedden hozta nyilvánosságra a magyar csapat menüit, amit az aktuális trendeknek megfelelően állítottak össze. A kötelező alapanyag mellett helyet kaptak magyaros hozzávalók is, többek között tokaji furmint, tokaji ecet és magyar szarvasgomba.

Vegán téma

Betekintés a magyar konyha kultúrába és történelembe

Menünkben fellelhető Tokaji bor, Tokaji ecet, tökmag, erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika.

Gyökerek & Levelek alatt

Grillezett zeller, magyar szarvasgomba, savanyított erdei medvehagyma & tökmag

Cékla, gombák, sült fokhagyma & virágok roppanós levélkével

Sárgacékla & Hagymadzsem savanyított bodzával, Tokaji furmint, paprika & mustármag

Körte petrezselyem olajban konfitálva, petrezselyemszárral

Pirított póréhagyma, fekete bors & savanyított citrom

Roppanós „gyökér” & csicsókapüré

„Dió” & Gombazselé

Tokaji ecet gyöngyök & savanyított répák

Mártás

Petrezselyemkrém

Grillezett zellermártás dióval & magyar szarvasgomba

Bresse- i csirke & Tenger gyümölcsei

Betekintés a magyar konyha kultúrába & történelembe

Menünkben fellelhető Tokaji furmint & aszú, mangalica sonka & szalonna, tökmag, kacsamáj & paprika.

Magyar téli erdő

Grillezett csirkecomb, szárny & belsőségek

Homár, fűszerek & erdei gombák

Csirkemell mozaik ropogós csirkebőrrel, csirkezsír & roppanós „tölgyfalevélkék”

Folyami rák paprikával, petrezselyem krém & homárhab

Köretek

Sárgacékla & hagymadzsem

savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás & magyar szarvasgomba

”Tartlet virág”

Marinált zöldborsó savanyított citrommal & mangalica sonka & csicsókapüré

Céklazselé meggyecettel, sült kacsamáj & zöldalma, mustár- és tökmag, sóskavirág

Mártás

Csirke jus grillezett csirkecombbal, Tokaji furmint & aszú, fekete bors, savanyított fenyő & barnított vaj

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek