Magyarország addig nem támogatja az új Erasmus-stratégiát, ameddig a magyar egyetemisták és kutatók nem kapják meg jogos jussukat, az Erasmus és a Horizont programot - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában
Ismertette, egyeztettek a Magyar Rektori Konferencia vezetésével, és álláspontjuk egyezik a kormányéval.
Hankó Balázs jelezte, hogy az uniós országok oktatási miniszterei csütörtökön tárgyalnak az új Erasmus stratégiáról.
A miniszter kérdésre válaszolva veszteségnek és jogtalannak nevezte, hogy az Európai bizottság 2022-ben kizárta a magyar egyetemistákat, oktatókat, kutatókat az Erasmus+ és a Horizont ösztöndíjprogramokból.
Szerinte azért jogtalan a döntés, mert a magyar kormány végrehajtotta az egyeztetett jogszabálymódosítást, bevezette az Európai Bizottság által kért szabályozókat.
Megfogalmazása szerint a bizottság "mindenféle hazugságokat állított", ezek egyike volt, hogy az egyetemi fenntartó testületekben többségben vannak a politikusok. Jelezte, annak idején 105 tagból 13 volt politikus, akik lemondtak két hónapon belül, de elmondta azt is, hogy Ausztriában az egyetemi tanácsok 50 százaléka kormányzati delegáltakból áll.
Hankó Balázs azt mondta, "harcolunk, nagy csata lesz", és az új stratégiának ki kell mondania, hogy minden európai uniós állampolgárnak Erasmus-jogosultsága van, így a magyar egyetemistáknak is.
Közölte, nem hagyják cserben az egyetemistákat, elindították a Pannónia Ösztöndíjprogramot, amit jobbnak, sikeresebbnek nevezett az Erasmusnál; már 8115-en tanultak segítségével Európa és a világ vezető egyetemein.
A miniszter kiemelte, hogy egyetemi és kutatási megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok kormánya, a jövőben együttműködik a Fulbright és a Pannónia Ösztöndíjprogram.
(via MTI)