Az utasok is ittasak voltak
Az Ipari úton ütközött neki egy Volkswagen egy Suzukinak csütörtökön este. Az okozó járművében az utasok ittasak voltak, aminek nem lenne jelentősége normál esetben, de mivel a három ember közül először mindenki azt mondta, hogy nem ő vezetett, ezért mindhárman szondát fújtak. Kiderült, hogy az nem kérdés, hogy ittasan vezetett-e valamelyikőjük - mindhárman fogyasztottak alkoholt -, csak a sofőrt kellett megtalálni. Úgy tudjuk, hogy végül kiderült, ki vezetett és az illető azonnal el is köszönhetett a vezetői engedélyétől.
A fotón a vétlen járműve látható.
Megállt és elhajtott
A Körmendi úton egy bordó Renault ütközött érintőlegesen egy Suzukival. A jármű félrehúzódott az út szélére és megállt. A Suzuki vezetője először a letört tükrével volt elfoglalva és mire feleszmélt, a Renault elhajtott a helyszínről.
Kiesett a gyerek a kerékpáros gyermekülésből
A szombathelyi Kiskar utcában piros lámpánál várakozott a kerékpárúton egy biciklis asszony és a gyermekülésben ülő gyermeke, amikor a kerékpárjukba belehajtott egy másik bicikli. Az ütközéstől a gyermek kiesett az ülésből. A baleset okozója jobbnak látta kereket oldani, egyszerűen eltekert a helyszínről. A kamerafelvételek alapján jó eséllyel megtalálják, így jobban jár, ha önként jelentkezik a rendőrségen.
Kedden számoltunk be egy esetről, ahol egy figyelmetlen német sofőr szabálytalan előzése miatt felborult egy furgon a 84-es főúton, Gércénél. A két jármű nem ütközött, de a balesetet észlelve az okozó megállt, rohant segíteni és vállalta a felelősséget a történtekért. Lám, így is lehet...