Hárommilliárd euró, hosszú futamidejű hitelt fel a kormány

Ez az összeg 1 155 milliárd forintnak felel meg.

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt a magyar kormány - írja a piacesprofit.hu. Ebből kétmilliárd eurónyi kötvény hétéves futamidejű, 2033-ban jár le, kamata 4,25 százalék. A többi, egymilliárd euró értékű kötvény futamideje 12 év, azaz 2038-ban jár le, a kamata 4,875 százalék.

A kötvénykibocsátás a hitelfelvétek egyik formája, a kibocsátónak, jelen esetben a magyar államnak a futamidő végéig kell visszavásárolnia a kötvényeket a kamatos kamattal emelt áron. A hárommilliárd euró a jelenlegi árfolyamon 1 155 milliárd forintnak felel meg.

A kormány tavasszal egymilliárd euró hitelt vett fel Kínától Bíróság: nyilvánosságra kell hozni a kínai gigahitel szerződését 2025. September 17. 18:42 , amit akkor gigahitelnek neveztek. A mostani kötvénykibocsátás a kínai hitel háromszorosa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek