Hát ez is megvolt: bemutatták a Harry Potter filmek utolsóját. Mi ültünk nyálcsorgatva, a vége főcím után meg kidumáltuk, hogy na és akkor az miért és hogy? Ám már a vetítőteremből kifelé azon járt az agyam, hogy az a sok széksornyi ember most, hogy végre egy évtizedes utazás végére ért, mit fog kezdeni az életével. Ugyanis ennyi ideje, 2001-ben kezdődött a széria, az első darabbal, a Bölcsek kövével. A gyerekek aranyosak voltak, a körítés ötletes, de már akkor nem értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás. Most, a befejező rész körül meg pláne nem fér a fejembe. Lehet, nekem azért nem jött be, mert a könyvet nem olvastam. Ám ez itt mégiscsak egy filmkritika, szóval tegyük félre a kötetet és lássuk a vásznat.
Kultfilm egyelőre nem lett
A végtelenbe és tovább! Én vagyok az apád! Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner.
Néhány mondat, ami beépült a popkultúrába. Tudjuk honnan van, tudjuk ki mondta. Sokáig nem tudtam, hogy mi zavar a Harry Potter filmekkel kapcsolatban, de most, hogy teljes a saga – és egyébként az utolsó rész olyan csavarokat tartalmaz, amiket legutóbb az Ocean's trilógiában tapasztalhattunk – rájöttem, hogy nem volt egyetlen olyan szállóigévé váló mondat, jelenet, ami kultfilmmé avatta volna a jelenleg harmadik legjövedelmezőbb mozifilm sorozatot.Pedig benne volt a potenciál, az utolsó részben pedig pláne: hatalmas csatajelenetek, sárkányon lovaglás és minden olyan, ami odaragaszthatott volna a székbe. A film hozza a kötelezőt, ám korántsem feledtem el a világegyetemet nézése közben. Értem én, hogy az utolsó kötetet pont azért szedték ketté, hogy teljesen kibonthassák a cselekményt, és ne kelljen a legdrágábbal, az idővel spórolni. Ugyanakkor úgy érzem, az első fél részletesebbre sikeredett, mint ez a második.
Egy tisztességes csatáért a szomszédba kell menni
Peter Jackson, a Gyűrűk Ura rendezője mondta, hogy az első két rész leforgatására a tolkien-i történetnél azért volt szükség, hogy előkészítse a terepet A király visszatér csatajeleneteinek. Amik végül 11 Oscar szobrocskát hoztak a konyhára.
Ezzel szemben a Halál ereklyéiben hiába készítették elő a terepet egy tisztességes mészárláshoz, ebből semmi sem lesz. Az egész végső csatát olyan gyorsan és könnyen intézik el, mint ahogy egy hétéves elbánik a gumicukorral. Az egyetlen pozitívum, hogy a Darth Vader vs. Obi-Van Kenobi, Sarah Connor vs. Terminator és a Batman vs. Joker nagy párosok mellé kapunk egy újabb nagy párbajt, csak ezt varázspálcával vívják.
Amit végképp nem értettem, az az, hogy a rendező David Yates a film közben hová tette az alkotás elején még annyira birtokában lévő feszültségteremtő képességét. Még csak egy halálfaló sem kellett a film eleji bankos jelenetnél, mégis annyira precízen helyén voltak a dolgok, hogy majd tövig rágtam az ujjam, szurkolva Potteréknek. Többé-kevésbé a Roxfort védelmében tett intézkedések közben még maradt belőle valami, de aztán amikor Voldemort diadalittasan bevonul az iskolába, már semmi sincs meg belőle. Olyan érzésem van, mintha nem tudott volna mit kezdeni a helyzettel. Én meg azon veszem észre magam, hogy akár még egy sörre is meghívnám kígyóstul-mindenestül, annyira jó arc ez a Tudjukki.
Rakjunk egy mosolyt a végére
A tíz év és a nyolc film alatt volt bőven olyan látvány, ami aztán már egy ilyen sokat tapasztalt filmnéző szájából is, mint én, kihúzta a hűhát. Amin azonban folyamatosan fanyalgok, hogy hogyan lehetett egy dollármilliókból készült produkcióban olyan gagyi CGI-t alkalmazni, amikről már egy kölyök is kiszúrja, hogy az bizony oda van rajzolva. Szuper volt Tobi, imádtam a Titkok kamrája baziliszkuszát, azonban Voldemort kígyója már a gagyi kategóriába esik. A pixelhalmaz lekiált a vászonról, hogy "hé ember, én annyira vagyok élő, mint egy szemeteskuka."
És ha már a spórolásnál tartunk: a film zárójelenetének büdzséjébe már valószínű, hogy nem fértek be a sminkmesterek, mert a felnőtté vált Harry, Ron, Hermione trió ahelyett, hogy az sugallná, az élet folytatódik a megszokott kerékvágásban, valami bődületes nevetést vált ki a közönségből. Pedig semmi más nem történik, csak a szereplők annyira hihetetlenül bénán lettek megöregítve(?), hogy ebből semmi nem látszik.
Összességében a Harry Potter és a Halál ereklyéinek második fele, hozza azt amit egy befejezésnek kell. Mindezt azonban csak úgy kötelezőként. Az alkotók semmi extrát nem pakoltak bele a filmbe. A lapos harcjeleneteket ellensúlyozza a néhány történeti csavar és hogy sok, a régi filmekben feltűnt helyszínre visszatérünk, illetve kerekké válik a történet. Most pedig, ennyi időhomok lepergése után ideje új őrület után nézni.
