Hat év után eljegyezte egymást Chris Martin és Dakota Johnson

A hollywoodi színésznő és a Coldplay frontembere közös gyermeket is szeretnének.

Hat közösen töltött év után eljegyezte egymást Chris Martin és Dakota Johnson, írja a Telex a brit Mirror alapján. A frigyre a Coldplay énekesének volt felesége, Gwyneth Paltrow és közös gyerekeik, Apple és Moses is áldásukat adták.

A 47 éves Coldplay sztár és a hollywoodi színésznő 2017-ben kezdtek el találkozgatni, egy évvel azután, hogy Martin és Paltrow elváltak. Paltrow már rég elfogadta exférjének új kedvesét. Tavaly még egy közös képet is posztolt kettejükről, amin egymás kezét fogják. Apple és Moses is szeretik Johnshont.

A szürke ötven árnyalata-filmek sztárja a Bustle magazinnak azt nyilatkozta, nagyon szereti Martin gyerekeit, és már vágyik arra, hogy ő is anya lehessen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű