A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint a Szombathelyi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2015-től 2021-ig lakóháza udvarán gépjárműveket bontott szét.
A szakszerűtlen bontás során a vádlott szennyezte a talajt, és fennállt a veszélye, hogy szennyeződés kerüljön a talajvízbe és az ivóvízbe.
A hulladékká vált gépjármű – a benne lévő olajokkal és jogszabály által meghatározott alkatrészekkel együtt – veszélyes hulladéknak minősül, bontását kizárólag környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező bontó végezheti.
A Szombathelyi Járási Ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
(Címlapképünk illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!