Határvadászokat keres a rendőrség két Vas megyei helyszínen is

Nem megy könnyen a toborzás.

Az alábbi helyszíneken keres határvadászokat Vas megyében a rendőrség az elkövetkező napokban:

2023. november 4-én:

13.00 órától Lukácsházán, a Pincés-Kemencés Napokon.

2023. november 5-én:

09.00 órától Sárváron, a Sárvári Aréna melletti piacon.

Néhány hete írtuk Alkalmatlannak találták a határvadásznak jelentkezők többségét 2023. September 11. 19:02 , hogy év alatt összesen 3596-an jelentkeztek határvadásznak, ám ebből mindössze 1565 fővel kötött szerződést a rendőrség. A kormány 2022 júliusában döntött a szerződéses határvadász jogviszony felállításáról, augusztus 1-ig közel 3600-an jelentkeztek, ebből került ki az 1565 szerződéses határvadász.

Sokan egyébként felmondanak 400-an már felmondtak, de egyébként sem jelentkeznek túl sokan határvadásznak 2023. July 24. 15:02 , de mivel a jogviszony megszüntetését nem kell indokolni, így azt nem lehet tudni, miért szereltek le. Az oka leginkább az lehet, hogy kezdettől nem változott a határvadászok elérhető bére, ami még mindig „akár bruttó 400 ezer forint”.

Alig több mint egy hónapja aztán közzétették azt a törvénytervezetet, amely a kevés határvadász miatt a polgárőrséget is a határvédelemre rendelné. A polgárőrök alapfeladata lesz „az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot” ellátni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet