Miközben szinte az egész országban havazik, Vas megye legnagyobb részén kisebb hószállingózástól eltekintve nem volt csapadék az elmúlt két napban. Pedig korábban 5-10 cm közti havat vártak ide is.
Az időkép.hu jelen idejű animációján jól látható, hogy nyugati irányból elkezdődött a felhőzet felszakadozása, Szombathelyen a köd mögött már látszik a Hold homályos foltja.
Az ország déli és keleti részén két napja, a középső országrészben, valamit a Dunántúl nagyobb részén egy napja esik a hó. A lehullott hó mennyiségéről szintén az időkép.hu készített térképet, az időpont szombat este 18 óra 50 perc.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a február eleji roham teljesen elkerüli megyénket, a meteorológusok keddre a jövő hét elejére újabb havazást jósolnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!