Havi 150 ezer forintra pályázhatnak a nyugdíj előtt állók

Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő mentorprogramra.

Ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Czomba Sándor kifejtette: a munkahelyi generációváltást segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A pályázó munkáltatóknál a nyugdíj előtt álló 64 éves dolgozó az utolsó évben 8 óra helyett 6 órás munkaidőben dolgozhat, ugyanakkor 150 ezer forintos mentorálási támogatást kap. A regisztrált álláskereső pályakezdők foglalkoztatásához a cégek 244 500 forintig bértámogatást vehetnek igénybe – ismertette a részleteket az államtitkár.

A kezdeményezés a pályakezdőknek, a nyugdíj előtt állóknak és a munkáltatóknak is jó, így biztosítható a munkavégzéshez szükséges tudás átadása, ami hozzájárul a vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolításához – jelezte. Czomba Sándor elmondta: most csaknem 12 ezer regisztrált pályakezdő álláskereső van a nyilvántartásban, a program néhány száz embernek könnyíti majd meg a munkába állást, ugyanakkor számos olyan program lesz a következő időszakban, ami segít a munkalehetőség megtalálásában, és nem csak ennek a két korosztálynak.

Az államtitkár hangsúlyozta, amíg van magyar munkaerő, addig magyarokkal fogják a létszámot feltölteni. A regisztrált álláskeresők és az inaktívak számíthatnak arra, hogy a következő hónapokban megkeresik őket. Kiemelte: kvótával védik a magyar munkaerőpiacot, csak annyi álláshelyet hirdetnek meg harmadik országbeli munkavállalóknak, amennyi betöltetlen állás van Magyarországon. Tavaly mintegy 80 ezer üres álláshely volt, míg a ténylegesen kiadott munkavállalási engedélyek száma nem érte el a 40 ezret – mutatott rá.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az új foglalkoztatási programmal kapcsolatban elmondta: a magyar munkaerőpiac feszes, magas a foglalkoztatottság és alacsony a munkanélküliség, de az 55 év felettieknél és a 25 év alattiaknál a foglalkoztatási ráta alacsonyabb az uniós átlagnál.

Pilot projektként indul a program, a rendelkezésre álló keret 2,4 milliárd forint, és ha jól működik, akkor kibővítenék ezt a lehetőséget – ismertette Czomba Sándor.

További információ, valamint a pályázati dokumentáció itt érhető el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek