Az összejövetel fő témája a XVII. Openhouse Pannon Kosárlabda Torna volt, mely során a nemzeti csapat hétfőn és szerdán játszik az Ázsia bajnok Iránnal, valamint a hónap végén, 29-én és 30-án a Szerb Universiade Válogatottal. Az első találkozókra mindkét esetben Szombathelyen, a másodikra Körmenden kerül sor. Változott tehát a program, hiszen előzetesen Szlovákia lett volna a másik ellenfél, ám északi szomszédaink végül anyagi problémákra hivatkozva lemondták a két edzőmeccset – adta hírül a BB1.hu kosárlabda hírportál.
A csapat július 4-től edz Bükfürdőn. A 15 fős keretből 12 dolgozott az első héten. Trotter, Báder és Hanga a második héten csatlakoztak a többiekhez.
– Szinte már hazajárunk Vas megyébe. Évek óta a válogatott programunk első részét Bükfürdőn, Szombathelyen és Körmenden töltjük – mondta Mészáros Lajos szakmai igazgató. – Nem udvariasságból mondom, de fontosnak tartottuk a program felépítésénél, hogy olyan bázisokat, helyszíneket válasszunk, ahol hagyománya van a sportágnak. A második szakaszt majd Kelet-Magyarországon töltjük, ahol Szolnok lesz a székhelyünk. Idén nagy feladat előtt állunk, hiszen esélyünk van arra, hogy bejussunk az EB döntőre. Szeretném azonban leszögezni, hogy nagyon fontos a helyes önértékelés. Én azt mondom, hogy jelenleg – sok más csapattal együtt – Európa középmezőnyének az élbolyához tartozunk. Nagyon szeretném, ha nem énekelnék ki a sajtót a szánkból és a közvélemény ne tekintené kötelező elvárásnak, hogy a magyar válogatottnak ki kell jutnia az EB-re. Nekünk pontosan annyi esélyünk van, mint a finneknek és a portugáloknak. Sem több, sem kevesebb. A felkészülésünk egyébként a tervezettnek megfelelően halad, pont ott tartunk, ahol szeretnénk. Apróbb sérülések, húzódások voltak ugyan, de nem komolyak, mindenki játékra kész.
A szakmai igazgató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, már nem tervez több változást a keretben.
– Nem gondolom, hogy változtatnom kellene. Én mindig azokban az emberekben bízom, akik tisztességesen végigdolgozzák a felkészülést. Úgy gondolom, hogy ha nem jönnek közbe sérülések, akkor mindig egy jó szerkezetű gárdával fogunk tudni kiállni – zárta szavait Mészáros.
Fodor Márton csapatkapitány, képviselve a játékosokat elmondta, óriási bizonyítási vágy van bennük.
– Remek a hangulat, jó kis társaságot alkotunk a srácokkal. A körülményekre sem lehet panaszunk, bár ezt most már megszoktuk, hiszen évek óta itt készülünk. Nem hiszem, hogy ecsetelnem kéne, hogy a játékosokban milyen drukk dolgozik, hiszen bár ezzel mi már nem foglalkozunk, de a szabályok értelmében nekünk már kint kéne lennünk az EB-n. Szeretnénk megmutatni, hogy nekünk igenis helyünk van Európa kosárlabda térképén. Ha továbbra is ilyen alázattal dolgozunk az edzőtáborban, akkor reális esélyünk lehet arra, hogy ott legyünk Litvániában – mondta Fodor.