Esténként irány az erkély vagy az ablak! Élő show-t visz a szombathelyi lakótelepekre az AGORA

Az online felületeken túl szeretnék „élőben” is közel vinni a kultúrát a szombathelyiekhez, természetesen a veszélyhelyzet által megszabott határok maximális betartásával. Ez a #kulturfutar.

Az AGORA munkatársai a veszélyhelyzetben sem adták fel küldetésüket, vagyis hogy kultúrát közvetítsenek. Online felületeiken már hetek óta osztanak meg izgalmas tartalmakat az igényes kulturális élmények kedvelőinek, most pedig ismét valami újjal álltak elő.

A közösségi élmény pótolhatatlan és hiányzik, ezért indítják útjára a #kulturfutar elnevezésű akciót. Az ötletet az adta, hogy estéről estére egyre többen tapsolnak az ablakokba és az erkélyekre kiállva este 8 órakor, így köszönve meg a koronavírus-járvány elleni küzdelemben résztvevők erőfeszítéseit. Azokért szól a taps, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak.

Az erkélyen és az ablakban tapsolóknak, az önkéntes karanténba vonult otthonmaradóknak szeretnék hétköznap esténként néhány perces élő produkcióval megköszönni az együttműködést.

AGORA

Szombathelyi művészek, animátorok, táncosok, énekesek vállalták, hogy ellátogatnak a város sűrűn lakott lakótelepeire, és azok terein mobilhangosítással szólítják ki a közönséget erkélyeikre. A cél, hogy közös tánccal, mozgással, énekléssel különlegessé tegyék az otthonaikba szorult szombathelyiek estéit.

Az első #kulturfutar 2020. április 2-án, csütörtökön este 18:30-kor indul. Az AGORA munkatársai Varga Jenő Jéglovagot – sportszakember, testnevelő-matematika szakos tanár, a Városi Diáksport Bizottság elnöke, a Vargaréna Skate park létrehozója -, a város showmanjét kérték fel az első esti körútra. Pénteken aztán a szombathelyi ENERGY Dance Team táncos-koreográfusai mozgatják meg az erkélyközönséget.

A kultúra házhoz szállításában csütörtökön este Dr. Nemény András polgármester is közreműködik.

Energy Dance Team jubileumi évzáró gála 2019
Vágvölgyi Bálint

Mindenki tehát, aki a Joskar-Ola, a KISZ, a Derkovits, Olad és a Stromfeld lakótelepen lakik, irány az erkélyekre, ablakokba 18:30 és 20:30 között egy közös táncra, mozgásra, muzsikálásra!

Íme a pontos helyszínek:

  • Az első találkozási pont: 2020. április 2. csütörtök, 18:30 – Joskar-Ola lakótelep: Pázmány P. krt. 2–22. tömbbelső (új park)
  • További helyszínek csütörtökön:

  • KISZ lakótelep: Krúdy 6–Szent Flórián 30. közötti hátsó parkoló
  • Derkovits lakótelep: Váci 10–18. parkoló
  • Oladi lakótelep: Kassák Lajos u. - Bakó József u. belső udvar parkoló
  • Stromfeld lakótelep: Stromfeld u. 21–33.
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló