Összeomlik az orvosi ügyelet Szombathelyen?

A Mentőszolgálat felmondta az orvosi ügyeletre vonatkozó szerződését, mert kevés az orvos. Három hónap múlva megszűnhet a városkörnyékieket ellátó ügyelet.

Információink szerint az ügy kiindulópontja az volt, amikor 2015. május 3-án a Sugár utcai városi orvosi ügyeletről ellátás nélkül hazaküldtek egy vidéki (városkörnyéki) beteget, mivel nem volt ügyeletes orvos. A városkörnyéki ügyeletet a községek háziorvosai látták el eddig, az Országos Mentőszolgálat által szervezett központi ügyelet keretében.

Öt orvos hagyta abba egyszerre az ügyeleti ellátást

A probléma ott kezdődött, amikor kilenc hónapja egyszerre öt háziorvos bontott szerződést az OMSZ-szel, és már nem vesznek részt az ügyeletben. Viszont jogszabályi előírás, hogy a települési önkormányzatoknak kötelező 24 órás egészségügyi alapellátást biztosítani, ezért a maradék nyolc háziorvos próbálta lefedni a teljes ügyeleti időt, de májusban hét napra így sem tudtak orvost biztosítani.

Háziorvos a rendelőben
MTI / Balázs Attila

Úgy tudjuk, hogy ennek következtében május 13-án az OMSZ felbontotta a szerződését az önkormányzatokkal, mivel nem tudja biztosítani az ellátást. A szerződésbontás 2015. május 15-étől hatályos, és három hónapos felmondási időt szabtak meg. A három hónap elteltével azonban a városkörnyékiek ellátása is a szombathelyi háziorvosokra marad, akiknek ezek után még több munkájuk lesz, ami akkor lesz még érdekesebb, ha városkörnyéki címre hívják ki az ügyeletes orvost, így a szombathelyiek ellátása még tovább csúszik.

A kép illusztráció
BZ

Értesüléseink szerint azóta még egy háziorvos is kilépett, aki ezentúl Vasvár környékén vállal munkát. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztünk két háziorvost, akik név nélkül nyilatkoztak, egyikük megerősítette a szerződésbontás tényét, a másikuk viszont nem hallott még az ügyről. Igyekeztünk elérni az ÁNTSZ-t is, de nem voltak elérhetőek, míg az OMSZ és az OEP e-mailben ígért választ, szóval néhány nap múlva visszatérünk a részletekkel.

UPDATE:

Információnk szerint a szombathelyi kistérség vezetői, az érintett települések polgármesterei és a renitens háziorvosok tárgyalásokba kezdtek, hogy a későbbiekben milyen feltételekkel lennének hajlandóak újra vállalni a Szombathely környékiek ambuláns ellátását. Állítólag az ügyeleti idő és az anyagi juttatások a tárgyalások sarokpontjai.

Időközben úgy tudjuk egy háziorvossal sikerült szerződést módosítani, így ő már újra vállalja az ügyeletet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Háziorvosnak lenni életforma, amit egyre kevesebben választanak

Egy éve még körülbelül 228 háziorvosi praxis volt Vas megyében, mára ez a szám 173-ra csökkent.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet